A Need More DM magyar VALORANT együttese ezúttal a WePlay versenyén vesz részt, ahol már az elődöntőben küzdenek a 25 ezer dollárért!

A Need More DM ismét egy nagy lépést tett afelé, hogy felnőjön Európa krémjéhez. A jelenleg is futó WePlay! Invitational versenyén ugyanis beverekedték magukat az elődöntőbe, ahol ismét a Mixwell-lel felálló G2 lesz az ellenfél.

Bár a verseny nem kezdődött jól Tigenéék számára, ugyanis 2:0-ra kikaptak az ANGE1-t is foglalkoztató PartyParrotstól, a nap második felére összekapták magukat. Először a forZe csapatát győzték le 2:1-re. Hiába veszítettek el az első mapot, Binden és Spliten is domináltak a magyar srácok. A nap befejező mérkőzéseként a nolpenki se mutatott ellenállást és kiharcolták a továbbjutást. Ezzel a két győzelemmel az elődöntőbe verekedték magukat, ahol ismét az egyelőre megállíthatatlannak tűnő G2 lesz az ellenfél.

A Vitality által szervezett Ignition Series alkalmával már összecsaptak a fiúk, azon a mérkőzésen mind a két pályát 13:5-re húzták be Pyth-ék. A G2 agresszív stílusára eddig egyik csapatnak se volt igazán ellenszere. Hogy hogyan próbálja majd kivívni a magyar ötös a döntőbe jutást, azt egyelőre nem tudjuk, de az biztos, hogy szükségük van a szurkolásra. Az ő mérkőzésük este 7 órától követhető, melynek a hivatalos csatornáját itt találjátok.

A WePlay után még egy Absolute Masters mérkőzés is vár a srácokra, ahol szintén elődöntőt játszanak. Ott a Bonk együttese lesz az ellenfél. Ha a POV streameket néznétek, látogassatok el a Need More DM csapatának oldalára.

Irány a Twitch és este 7 órától szurkoljuk ki együtt a Need More DM továbbjutását!

https://www.facebook.com/groups/valoranthun/

×