PUBG

Jöhet az ingyenes PUBG? – Mégsem jött be az ingyenes hétvége

Nagyon úgy fest, hogy az átlag gamereket egyszerűen nem vonzza már annyira a PUBG, mint korábban. Mindannyian tudjuk, hogy volt olyan időszak, amikor egyidejűleg 3 millió felett volt a PUBG játékosszáma. Ám ezek az idők elmúltak, manapság pedig jó esetben 500 ezer fő felett  jár ugyanez a szám.

Valószínűleg ezért döntött úgy a PUBG Corp., hogy egy ingyenes hétvégével bevonzzák azokat a játékosokat, akik idáig nem vették még meg a PUBG-t, ráadásul PC-n először volt erre lehetőség. Mindemellett nagyobb PR kampányt is kerekítettek a dolgok mögé, aminek több milliós nézettséget köszönhettek. Ebből is mindenki arra tippelt, hogy most aztán megnő majd a játékosok száma a hétvégén.

A valóság viszont mást mutatott: gyakorlatilag kevesebben játszottak az ingyenes időszak alatt, mint az azt megelőző hétvégén.

Az ingyenes hétvégén kevesebben játszottak, mint előtte / Kép: Steamcharts

A Steamcharts statisztikái szerint ezerrel csökkent az egyidejű játékosok száma vasárnap az előző heti adatokhoz képest. Szombaton sem volt fényesebb az eredmény, most hétvégén a csúcsidőben ugyanis 546 ezer játékost számláltak, míg előző héten 553 ezren voltak a szervereken ugyanebben az időben.

Manapság már senki sem akar fizetni a játékokért, de vajon tényleg a free-to-play a jövő?

Sajnos  egyértelműen látszik, hogy mekkora érdeklődés van a játékra jelen állapotában. Ezek után könnyen elképzelhető, hogy akár ingyenes formában próbálják majd feltölteni a játékosbázist.

Az Epic Games mindenkit elkényeztetett az ingyenes játékkínálatával

Erre utal a legutóbbi fejlesztői levél, ahol bemutatták a PUBG anti-cheat akciótervét, kezdve a hardveres ban szigorításokkal, amelyek hatása már most látható. A free-to-play játékokban sokkal fontosabb a megbízható anti-cheat, ha ez megvan, akkor akár átállhat a PUBG Corp. is az új modellre, ami a Fortnite-ban már többszörösen bizonyított.

Ti mit szólnátok hozzá, ha ingyenessé tennék a PUBG-t?

 

DV

Korábbi cikkek

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

55 perc telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

1 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

3 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

4 óra telt el azóta...

Elhunyt a Half Life 2 és a Csillagkapu Oscar-díjas színésze, Louis Gossett Jr.

Bódi Dániel 2024.03.31. - 87 éves korában elhunyt Louis Gossett Jr., aki többek közt azzal…

16 óra telt el azóta...

Kiszivárgott építkezős-házalakítós játékmeneten a The Sims 5

Bódi Dániel 2024.03.31. - A GTA VI és a The Elder Scrolls VI mellett a…

18 óra telt el azóta...