Gaming

Kiszivárgott építkezős-házalakítós játékmeneten a The Sims 5


Bódi Dániel

2024.03.31. – A GTA VI és a The Elder Scrolls VI mellett a következő The Sims is a játékvilág legnagyobb várományosai között tartható számon, aminek megjelenésére nemcsak az EA, hanem az életszimulátor-sorozat rajongói is tűkön ülve várnak. Előbbi nyilván már előre számolja a dollármilliárdokat, melyet a kismillió kiegészítővel keres majd meg, míg a játékosok azon izgulhatnak, vajon mit sikerült kisütni a Maxisnál az elmúlt 10 esztendőben.

-k tucatjaival dagasztották vágósúlyúra a The Sims 4-eMerthogy 2014 óta nem volt új etap, csupán DLCt, éppen ezért várhatja-remélheti joggal voltaképp mindenki, hogy a The Sims 5 – vagy, ahogyan a fejlesztők a hivatalos bemutatásig nevezik: a Project Rene legalább akkora revíziót, ugrást fog jelenteni, mint anno az első és a második rész között volt tapasztalható. A mutatvány azonban azért lesz minden korábbinál nehezebb, mivel az új The Simsre határozottan kiéhezett közönséget más fejlesztők ambiciózus alkotásai is célozzák, mint amilyen a Paralives, az inZOI, vagy például mint a magyar fejlesztésű Vivaland (ennek egy részét már ingyen ki is lehet próbálni).

A The Sims 5-ről viszont annak ellenére is épp csak tudni valamit, hogy korai verziója felkerült a netre. A legfrissebb infók szerint nyílt világú lesz, a látvány a régi részekhez hűen továbbra is inkább meseszerű marad, de a nagyobb játékgépeken túl mobilokon is játszható lesz, méghozzá ingyen, valamint az elődeihez képest sokkal nagyobb mértékben lehet majd alakítani a házakat és a berendezési tárgyakat. A várható megjelenéséről viszont az ég világon semmit sem tudni.

A napokban szivárgott is valami, meg nem is: a néhány rendkívül korai pályaképekből legalábbis nem tudunk meg jóformán semmi újat. Ezen sajnos a most kikerült 5 perces korai játékmenet sem fog túlságosan sokat változtatni, éhségcsillapítónak is csak elégséges, de legalább betekintést nyerhetünk a lakásépítés és a házszerkesztés-berendezés hogyanjába. A játékmenet állítólag a The Sims 5 androidos verziójából eredeztethető – ezért olyan pocsék a textúra minősége, aminél bizonyosan jobb lesz a PC-s és a konzolos. Ami viszont biztosan kivehető, hogy a házalakítás tényleg roppant mélységű lesz: a legapróbb részletekbe menően testre szabhatjuk az álomházat.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

30 éve indult az első magyar GSM-hálózat, a Pannon GSM

Bódi Dániel 2024.03.31. - Bár már hónapokkal korábban, 1993. októberében bejelentették a tulajdonosok, hivatalosan 1994.…

3 óra telt el azóta...

30 év alatt miért nem készült film vagy sorozat a világ legjobb képregényéből?

Bódi Dániel 2023.02.22. "Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas könyveket olvassunk." - magyarázza Kázmér…

4 óra telt el azóta...

Golyós az egér? – 7 kultikus kütyü, amiket már csak az emlékek őriznek

Bódi Dániel 2022.11.04. - Mikor arra vártál, hogy a Walkman visszatekerje a kedvenc számod, amikor…

5 óra telt el azóta...

Ilyet ritkán látsz: A VARJAK NYELVÉN zavarják el a szeméttől a madarakat

2024.03.31. - Sokszor szoktuk mondani, hogy Japán a fejlődésben jóval a nyugat előtt jár. Néha…

6 óra telt el azóta...

27 éves korában elhunyt a Gen V és a Sabrina sztárja, Chance Perdomo

2024.03.31. - Mindig szomorú, amikor arról kell beszámolnunk, hogy egy fiatal feltörekvő hollywoodi sztár kénytelen…

6 óra telt el azóta...

Itt játszhatsz ingyen azokkal a játékokkal, amik 2000-ben az infóórák sztárjai voltak

Bódi Dániel 2023.01.25. - Általános iskola, 5-6. osztály, informatika óra. A tanár valami elmaradott butaságról…

6 óra telt el azóta...