A kiadó jó pár év késéssel ugyan, de végre elkezdett komolyabban is foglalkozni a játék Anti-Cheat rendszerével.

A 7.2-es frissítéssel együtt érkező Ranked teljesen felrázta a PUBG fejlesztőket. Az új játékmód ugyanis minden eddiginél több csalót vonzott a szerverekre, amire szinte kötelező volt reagálnia a fejlesztőknek. Az Anti-Cheat folyamatos lemaradását most úgy tűnik, végre pótolhatja a cég.

Az SMS hitelesítés kevésnek bizonyult, így a PUBG Corp. most új rendszereket dolgozott ki a hatékonyabb bannolásra.

Úgy tűnik a Ranked elindulás kellett hozzá, de végre bekerült néhány fontos újítás az Anti-Cheatbe.

Kisebb hatásuk lesz a csalóknak

  • A csalókat az algoritmus amint felismeri, valós időben bannolja majd. Így kevésbé lesznek nagy hatással a Ranked meccs kimenetelére.
  • Ha a csalás technikáját könnyen azonosítja a rendszer, azonnal beépíti az Anti-Cheat tudástárába, és a hasonló csalást használókat is kickelni kezdi azonnal. Egyfajta állandóan tanuló és fejlődő, mesterséges intelligencia vigyáz tehát ezentúl a Rankedre.

Játékon kívül fejlődnek az Anti-Cheat technikák

  • A statisztikákból kikövetkeztethető csalókat automatikusan bannolják majd. Például akik csalással brutális KD-t érnek el, majd szándékosan veszítik egymás után a meccseket, hogy ne legyen feltűnő a túl erős eredmény.
  • Még több ember fogja monitorozni a ranglistákat a csalók gyanús statisztikái után kutatva. Ha rátalálnak egy technikára, a fent említett automatikus bannolási rendszerbe építve szűrik ki a cheatereket.
  • A ranglisták élmezőnyét extra szigorúan ellenőrzik majd és megpróbálják minél hamarabb tisztogatni azt. Ezután persze a bannolt játékosok le is kerülnek a ranglistákról.
  • Sokkal több hadveres bant osztanak majd a jövőben, hogy ne térhessenek vissza a csalók egy új felhasználóval.
  • Az év későbbi felében mobil azonosító is bekerül a játékba a mostani SMS-es Anti-Cheat megoldás mellé.

A közösség visszajelzéseit is jobban figyelni fogják, a világ minden pontján újfajta jogot kaptak a Közösségi Menedzserek. A játékosok egyértelmű visszajelzései alapján jogukban áll mostantól manuálisan bannolni a bizonyítottan csaló játékosokat. Elég egy Discord vagy Reddit poszt, és ha jogos, már repül is a bannolás.

Egytől egyig remek újítások, reméljük nem csak ígéretek maradnak. Jó pár hónapja száguld már lefelé a PUBG azon a bizonyos lejtőn, itt lenne az ideje megállítani a zuhanást. Ha az intézkedések tényleg elhozzák a várva-várt nagy tisztogatást, bőven lesz még jövője a PUBG-nak a felemelkedésre. Reméljük összejön, és újra csalóktól mentes lesz a játék.

Az újfajta Anti-Cheat megoldásokról szóló hivatalos közleményt itt éritek el eredeti nyelven.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×