Aaron is megszólalt a hirtelen jött döntés után.

Mindössze pár órája jött a bejelentés a Salamander oldalán, mi szerint megválnak Homoki „Aaron” Árontól. Az eset azért is volt váratlan, ugyanis Aaron nemcsak a kezdetektől volt ott a csapatban, hanem a családi vállalkozásuk igen nagy összeggel állt be a Salamander mögé.

A hivatalos közlemény után a játékos is megszólalt és beszámolt arról, hogy ő miként élte meg a döntést.  Csapattársai azzal indokolták a kirúgását, hogy túl sok téves döntést hozott meg a játékos. Aaron ezt nem is tagadta, viszont szerinte a játékbeli rossz döntéseket könnyen egyensúlyozhatták volna csapattársai, akik ha segítenek a megfelelő alkalmakban, akkor azért menthető lett volna a legtöbb helyzet.

Ezzel szemben az elmondása alapján szinte sosem segítették ezekben a helyzetekben. Másik érdekes momentum, hogy a döntésben az is közrejátszott, hogy Áron nem töltött elég időt a srácokkal, ugyanis míg a többiek a praccok után több órán keresztül beszélgettek a TS-en, addig ő nem vette ennyire haverkodósra a figurát. Ennek ellenére a gyakorlások előtt egy órával már ott volt ő is állítása szerint, szóval ezért is nehéz mire vélni ezt az indokot.

 

Aaron azt is elárulta, hogy nagy nyomás nehezedett rá azzal, hogy ő kapta az IGL (csapatkapitány) szerepét és egyben ő volt az entry fragger is. A kettőt ugyebár elég nehéz együtt csinálni, így nem csoda, hogy nem tudott mindkét szerepben megfelelően teljesíteni.

Ettől függetlenül a játékos nem adja fel, nyitott az újabb lehetőségekre. Kíváncsian várjuk, hogy alakul majd a hazai CS:GO scene sorsa. 

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

×