A Wedbush Securities elemzője szerint az Xbox Series X ára olcsóbb lehet, mivel a Microsoft hajlandó lesz áldozatokat hozni a siker érdekében.

Egy videojáték-elemző szerint az Xbox Series X jóval olcsóbb lehet, mint a PlayStation 5. Bár ezt hivatalosan nem erősítették meg, ez részben annak is köszönhető, hogy a PS5 összetevői alapvetően többe kerülnek. Ám sokkal inkább máshol van a kutya elásva.

Geoff Keighley, a Summer Game Fest alkotója nemrég a Wedbush Securities elemzőjével, Michael Pachterrel készített interjút. Az elemző szerint számokban mérve az új Xbox akár 100 dollárral is kevesebbe kerülhet, mint a Sony gépe. Ha például a PS5 500 dollár lesz, akkor az Xbox Series X csak 400.

Pachter szerint ez azért lehetséges, mert az első 10 millió konzolt valószínűleg megtámogatják, vagyis némi profitot feláldoznak annak érdekében, hogy jóval több Microsoft konzol jusson el az otthonokba. Legalábbis több, mint PS5.

Kép forrása: Microsoft

Az elemző szerint a Microsoft-nak pontos terve van arra vonatkozóan, hogy hogyan győzzék meg a vásárálókat: az alacsonyabb árral. Épp ezért lehet az, hogy az új Xbox ára addig nem lesz nyilvános, míg a Sony nem mondja meg, mennyit kér majd a PS5-ért.

„Ne számítsunk arra, hogy megtudjuk az Xbox árát, míg a Sony fel nem fedi a PS5 árát” – mondta.

Az Xbox konzol egyik fejlesztője, Jason Ronald korábban ugyanis azt mondta: a csapat kész változtatni az Xbox konzol árán annak érdekében, hogy az olcsóbb legyen, mint a PS5.

Persze Pacher nem arról híres, hogy helyesek az előrejelzései. Egyszer azt mondta, hogy a PS3 és az Xbox 360 lesznek az utolsó konzolok, sőt azt is mondta, hogy a Nintendo jobban tenné, ha kilépne a hardverüzletből.

Pachter szavaival azonban most Peter Moore, a Liverpool vezérigazgatója is egyetért. Moore évekig volt az EA Sports vezetője és segített az Xbox 360 elindításában. Szerinte a Sony és a Microsoft csapatai most azt kérdezik maguktól: „mennyi hasznot vagyunk hajlandóak feláldozni az első 12-18 hónapban? Mit akarunk tenni, hogy elérjük a 10 milliós eladást?”

Kép forrása: GameRevolution

Patcher szerint az Xbox egyik nagy fegyvere a szolgáltatás. Sok hardvergyártó stratégiáját képezi, hogy olcsóbb eszközt adnak el, hogy több potenciális előfizetőjük legyen a fizetős szolgáltatásokra. Valószínűleg azok, akik olcsóbban vehetnek új Xbox-ot, nagyobb eséllyel fizetnek elő az olyan szolgáltatásokra, mint az Xbox Live Gold vagy az Xbox Game Pass. Ez pedig kompenzálja majd azt a kiesést, amit az olcsóbb konzol okoz.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy az Xbox ezt tervezi, ezek csupán elemzők felvetései. Ha viszont igaz, ez rossz hír lehet a Sony számára. Elemzők szerint a PS5 rosszabbul fogy majd a magasabb ára miatt. Arról nem is beszélve, hogy elvileg érkezik egy még olcsóbb Xbox Series S Lockhart nevű konzol is.

Szerinted sikeres lehet az Xbox terve? Vagy inkább más módon kéne meggyőzniük a gamereket? Mondjuk jobb játékkínálattal? Mit gondolsz?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×