Továbbra is komoly galibát okoznak a botok.

Mindössze múlthéten tűntek fel a botok a PUBG konzolos verzióiban, azóta a játékosok folyamatosan panaszkodnak. Egyesek szerint úgy ahogy van, ki kellene venni a botokat, mert így teljesen más élményt nyújt a PUBG, míg másoknak alapvetően nincs baja a velük, csak optimalizálni kellene az arányt.

It finally happened
by inPUBATTLEGROUNDS

Mint kiderült, a botrendszerrel olyan alapvető hiányossági problémák vannak, hogy akár egyetlen élő játékossal is elindítja a rendszer a mérkőzést. Ebben az esetben ugyebár 99 botot kell kiiktatnunk, ami nem túl nehéz, tekintve hogy jelenleg eléggé lekorlátozták a botok képességeit.

A fentebbi eset nem egyedi sajnos. Számtalan mérkőzés indul el úgy, hogy még az 5 főt sem éri el a hús-vér játékosok száma. A legrosszabb pedig, hogy játék közben nem lehet tudni, hogy hány bot és hány élő ember ellen nézünk szembe.

Bot Changes 05/02/20
byu/PUBG_genexp inPUBGConsole

 

A PUBG Corp. is reagált az ügyben. Úgy állították be a botokat, hogy a kevésbé skilles játékosoknál több, míg a magasabb szinten lévők esetén kevesebb botot tesz be a rendszer a mérkőzésbe. Állításuk szerint a magasabb rangon lévők csak minimálisan fogják érezni, hogy botok is kerültek a meccsbe.  A játékosok ezzel szemben az ellenkezőjét állítják rangtól függetlenül.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

 

×