Jövő héten láthatjuk először mozgásban az Xbox Series X-et
A Microsoft minden hivatalos csatornáján követhető lesz az esemény.
A Microsoft minden hivatalos csatornáján követhető lesz az esemény.
A Microsoft minden hivatalos csatornáján követhető lesz az esemény.
Szerencsére a világban hatalmas zűrzavart keltő koronavírus sem lehet akadálya annak, hogy idén megjelenjenek a már régen várt következő generációs konzolok. A tervek szerint az Xbox mellett a PlayStation 5 is még idén megjelenik, bár kétségtelen, a jelek szerint a zöld csapat sokkal előrébb jár.
A Microsoft idén debütáló gépéről tulajdonképpen már mindent tudunk. Hónapokkal ez előtt megmutatták a gép külsejét, de a belső hardverről is már hetek óta lerántották a leplet. Egyedül az exkluzív címek maradtak kérdőjelesek, erről azonban már korábban elmondták, hogy majd a jövőben fognak velük foglalkozni.
A hardver, ami az Xbox-ban van, megint erősebbre sikeredett, mint a Sony aktuális gépe. Az Xbox csapat vezetője, Phil Spencer úgy nyilatkozott, a változás akkora lesz, mint mikor 2D-ről 3D-re váltottak a játékok. Ha ez a kijelentés kicsit erősnek is bizonyul, sokat várhatunk az új Xbox-tól.
A májusi Inside Xbox esemény különösen izgalmas lesz, hiszen itt láthatjuk először élőben, hogy mire is képes az Xbox Series X. Az esemény, mely a Microsoft kvázi összes platformján követhető lesz, május 7-én délután 5 órakor kezdődik.
You want to see games for the Xbox Series X? We want to show you games for the Xbox Series X.
Check out First Look next-gen gameplay from our global developers partners within #InsideXbox on Thursday, May 7 at 8am PT. pic.twitter.com/xVdgIeRBJX
— Xbox (@Xbox) April 30, 2020
Arról nincs egyelőre információnk, hogy milyen játékokat láthatunk majd futni a következő generációs Xbox-on, arra azonban ígéretet kaptunk, hogy nem csak a Microsoft-hoz köthető csapatok játékai lesznek terítéken. Az Assassin’s Creed például már sok ideje húz inkább az Xbox felé, nem lennénk tehát meglepve, ha a Valhalla első gameplay videója például az Inside Xbox eseményen látna napvilágot.
Ti várjátok már a következő generációs gépeket? Melyik játékot fogjátok először tolni az új Xbox Series X-en?