Bot vagy ember? - Ezeket tudják a botok a PUBG-ben
A gépek már a PUBG-ba is beszivárogtak, reméljük az uralmat azért nem fogják átvenni.
A gépek már a PUBG-ba is beszivárogtak, reméljük az uralmat azért nem fogják átvenni.
A gépek már a PUBG-ba is beszivárogtak, reméljük az uralmat azért nem fogják átvenni.
Ezúttal a konzolosok kerültek előnybe a frissítések tekintetében, ugyanis Xboxra és PlayStation-re már be is mutatkoztak a botok, hamarosan pedig a PC-s verzióban is viszontláthatjuk majd őket. A konzolos patch notes-ból kiderült, hogy mire is képesek a botok, ami alapján könnyen kideríthetjük majd, hogy az ellenfelünk bot vagy hús-vér ember.
Az alapvető mozgások teljes repertoárja áll majd rendelkezésre, azaz a botok tudnak futni, sétálni, guggolni, feküdni, lőni, átmászni dolgokon, úszni, ejtőernyőzni és természetesen lootolni is. Ellenben a hajolni, ugrani, szegélyt megragadni vagy gránátokat használni még nem tudnak egyelőre, ezeket majd egy későbbi frissítésben fogják megkapni.
A Solo, Duo, Squad módokban biztosan ott lesznek, viszont a kompetitív játékmódban már nem fogunk találkozni velük.
Természetesen. Ha megölünk egy botot, ugyanúgy növeli a K/D arányunkat, de ezen kívül a küldetéseket is ugyanúgy teljesíthetjük és a Survival/Weapon Mastery rendszerébe is bekerülnek az adatok. Na meg az achivementeket is ugyanúgy megkapjuk majd.
Ez mindig az adott meccstől függ. Ha az adott időben megvan a kellő mennyiségű játékos, akkor egyetlen bot sem lesz a szerveren, viszont ha mondjuk Erangelen csak 50 fő gyűlik össze, akkor a maradék 50 fő bizony bot lesz.
Kíváncsian várjuk, hogy meghozzák-e a botok a PUBG Corp. által várt eredményt. Én személy szerint a zombi módot várom leginkább, reméljük hamar megérkezik.