Nemrég egy Final Fantasy XIV játékos elhunyt a koronavírus-járvány következtében. Tiszteletadásképpen a közösség tagjai a játékban vonultak fel.

A nehéz időkben derül ki igazán, hogy mire is képes egy közösség. A gamerek az utóbbi időben különösen sokat foglalkoznak azzal, hogy segítsék a koronavírus-járvány kezelését. Például azzal, hogy gyűjtést vagy online eseményeket szerveznek. Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor nem lehet már segíteni.

Ez történ nemrég egy Final Fantasy XIV játékossal is, aki sajnos elhunyt a koronavírus-fertőzés következtében. A játékosok megemlékeztek róla azzal, hogy a játékon belül vonultak fel. Az alábbi kis videón jól látható, hogy milyen sokan vettek részt a menetben, ezzel kifejezve részvétüket. Meg persze azt, hogy milyen sokan is vannak azok a játékosok, akik támogatják egymást a nehéz időkben.

„A világ ugyan virtuális, de az érzelmek nem. Elképesztő” – írta az egyik bölcs kommentelő a Redditen.

Sajnos általános tény, hogy a média legtöbbször a közösség ismeretének hiányában megpróbálja megbélyegezni a gamereket. Reméljük, hogy az ilyen összefogásról szóló ellenpéldák bebizonyítják azt, hogy a játékos közösségek milyen összetartók, támogatók tudnak lenni.

Persze nem ez az egyetlen játék, ahol a közösség megemlékezett elhunyt társukról. Korábban 2016-ban, miután egy játékos szívrohamban elhunyt, társai hasonló felvonulást tartottak a játékban.

 

Igazán megható és gyönyörű gesztus ez a játékosok közösségétől.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×