Időről időre megdob minket a Riot Games egy minőségi animációs alkotással. Ezúttal Garen és Fiora bukkant fel a kisfilmben, ráadásul magyar nyelven.

A Riot Games bejelentette, április végén, egészen pontosan a harmincadikán, hivatalosan is megjelenik a Legends of Runeterra. Ez az első alkalom, hogy a kiadó egy online kártyajátékot készít, s ismerve a játékmenetet kijelenthetjük, bőven van benne potenciál. Még nem annyira ismert, mint a Blizzard Hearthstone-ja, ám bőven van arra esély, hogy ez megváltozik.

A Riot legalábbis biztosan azt szeretné, hogy idővel átvegyék az uralmat a kategória felett, bele is adnak apait-anyait a fejlesztésbe. Több hónapon keresztül volt tesztelhető béta stádiumban a játék, most pedig úgy tűnik, megérett a megjelenésre. Nem veszik félvállról a feladatot a fejlesztők, egyből 120 új lappal és egy új régióval dobják fel a játékot a megjelenés napján. Ráadásul nemcsak PC-n, hanem az okostelefonjainkon is játszhatunk majd vele, iOS-re és Androidra is meg fog jelenni az IP.

A League of Legends világa – Runeterra – hatalmas, s egyre csak bővül, ezt használja ki a Legends of Runeterra is. Előbbi már magyar nyelven is elérhető, így nem lennénk meglepve, ha később a kártyajáték is kapna egy magyar nyelvű csomagot. A legújabb League of Legends kisfilm is erről árulkodik, magyar szinkront is kapott, ráadásul a végén mind a LoL, mind pedig a LoR logója felbukkan:

 

Jó látni, hogy figyelnek ránk a Riot Games-nél és nem hanyagolják el a magyar nyelvű rajongótábort. A „dicsőség előtt” című kisfilm ráadásul egy előrejelzés is lehet, nagy valószínűséggel ilyen jellegű lesz a Netflixre készülő League of Legends animációs sorozat is.

Le a kalappal a kiadó előtt, ismét bizonyították, hogy miért olyan hatalmas a LoL – Runeterra – közösség.

https://www.facebook.com/groups/LegendsofRuneterraHun/

×