Nem mindennapi külsővel szerelt egérrel erősít a Hama.

Ezúttal egy extravagáns egeret hoztunk el nektek a Hama jóvoltából, ami a Morph 2 néven fut és a kinézete már egyből arról árulkodik, hogy egy nem mindennapi egérről van szó. A 10 ezer forintos árcédulájával a középmezőnybe tartozik, így ehhez mérten érdemes vizsgálni. A gyártó le sem tagadhatná, hogy a Mad Catz által kitaposott úton indultak el a tervezőasztalnál, ugyanis ott láthattunk hasonló futurisztikus dizájnokat, ám a jó hír, hogy az a Morph 2-ért fele, sőt harmadannyi pénzt kell kiadnunk, de mit is kapunk ennyiért?

Nos ha a tartósságról van szó, akkor nem kérdés, hogy a Morph 2 elsők között jön szóba, idáig ugyanis nem igazán futottunk bele olyan egérbe, ami ne műanyagból készült volna. Akinek pedig elege van az éppen futó lyukacsos formájú egerekből és egész másra vágyik, az jó helyen keresgél, a Morph 2 ugyanis szakított ezzel a hagyománnyal és az egér java részén fémet alkalmaztak, ami az évek során egész biztos nem fog egyszerűen kikopni. Persze, ha csak nem az aszfalton akarjuk húzogatni.

Az oldalán egy nagy piros gomb kapott helyet, ami a “Sniper” gombként ismeretes, a gyakorlatban annyit tesz, hogy amíg ezt lenyomva tartjuk, addig a kurzor alacsonyabb DPI mellett üzemel. Ez főként akkor jöhet jól, ha precízebb mozgásra vágyunk. Amint pedig elengedjük a gombot, a DPI visszaáll a jól megszokott beállításra.

Az egér másik nagy újdonsága a uRage Morph² technológia, ami azt takarja, hogy az egér faránál lévő tekerő segítségével mi magunk állíthatjuk a hosszúságát. Azaz, ha kisebb kézzel rendelkezünk, akkor egy kisebb egeret kapunk, viszont ha szeretnénk megnyújthatjuk a távolságot. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag bármilyen fogási technikával használhatjuk a Morph 2-t, ami egyedülállóvá teszi a piacon.

Természetesen az RGB sem maradt ki a repertoárból, viszont egész visszafogottan teszi a dolgát a világítás, szóval senkinek sem kell epilepsziarohamtól tartania.

A Hama a talpak esetén is szembement a trendekkel és a műanyagot fémre cserélték. Nem mondom, hogy ez a világ leggyorsabb egerévé teszi, de az biztos, hogy az életbe nem kell új egértalpat vennünk alá. Az idők során pedig lehet, hogy bekopik, aminek köszönhetően csökkenhet a súrlódóerő.

A kábel esetén szintén maradtak a jól bevált cipőfűzőkábelnél, viszont irtó merev anyagot választottak, így egy kábeltartó mindenképp jól fog jönni a Morph 2 mellé. A merev kábelt preferálók viszont biztosan örülni fognak, ugyanis az anyag rendkívül tartósnak tűnik, nem úgy, mint mondjuk egy Razer esetén.

A burkolat alatt egy Avango szenzor teljesít szolgálatot, ami akár 7 000 DPI-ig skálázható és a polling rate is 1 000 Hz, azaz minden mai alapkövetelményből sikeresen vizsgázott papíron a Morph mouse 2.

Ezt az egeret azoknak találták ki, akik szembe akarnak menni a trendekkel és valami egészen újra vágynak. A Morph 2 egy igazán egyedi egér, ami a Mad Catz célközönségét célozza, viszont a Hama jóval olcsóbban kínálja az egerét úgy, hogy a minőségből nem adtak le.

Ha pedig kedvet kaptatok a Morph mouse 2-höz, akkor most külön érdemes benézni a webshopunkba!

Kiemelt ajánlat

Trust GXT 711 DOMINUS gamer asztal

59 500 Ft

Kosárba

59 500 Ft

Minőségi PU felső burkolással, 116 x 75 x 76 cm, 65kg max terhelés, acél váz, fejhallgató és pohár tartó. tovább »

59 500 Ft

Kosárba

  • - Minőségi PU felső burkolással,
  • - 116 x 75 x 76 cm,
  • - 65kg max terhelés,
  • - acél váz,
  • - fejhallgató és pohár tartó

Ben Yedder twitteren reagált az új TOTSSF lapjára, ez alapján pedig biztosra vehetjük, hogy pontosan tudja, mennyire nem szeretik a játékosok a FUT lapjait.

Bátran állíthatjuk, hogy ez minden idők legdurvább akciója.

Nem győzik lekötni magukat a World of Warcraft játékosok. Megszületett egy hihetetlenül menő Tier 8-as páncélt bemutató videó. Több ezer óráig készült.

×