Sokan a világ legjobb League játékosának tartják, most pedig bebizonyította, hogy igazán jó ember is emellett. Faker kivette részét a koronavírus elleni harcból.

Faker, a koreai League of Legends csillag 30 millió dél-koreai wont – körülbelül 7,3 millió forint –  adományozott a COVID-19 megállítására specializálódott kutatásokra.

A koronavírus már nemcsak az LPL fordulókat, hanem az LCK rendszerét is megzavarta, március 6-án be kellett szüntetni a bajnokságot a játékosok egészsége védelmében. Azt nem tudni, hogy meddig tart a hiátus, valószínűleg a vírussal fertőzöttek szignifikáns csökkenése után tér majd csak vissza a koreai bajnokság.

 

Minderre azért volt szükség, mert mostanra Dél-Korea lett a világ második legfertőzöttebb országa, mára már 7400 regisztrált koronavírus-hordozóról tudni. Világszerte több, mint 110 ezren érintettek, ebből – cikkünk írásakor –  3884-en életüket vesztették. Szerencsére jóval többen épülnek fel a megbetegedésből, a lezárt esetek 94%-ban mellékhatások nélkül gyógyulnak meg a betegek, a világon jelenleg eddig 62,676 ilyen emberről tudni.

Nem Faker az első és egyetlen koreai játékos, aki beszállt a koronavírus elleni küzdelembe, Chovy, a DragonX midese már hónap elején kivette a részét adományával a harcból, míg Doinb már januárban támogatta a kutatásokat.

Faker klubja, a T1 továbbá bejelentette, minden egyes játékosuk streamelni fog a hétvégén, aminek teljes bevételét szintén a kutatások támogatására fordítják.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×