Ne telepítsd: Komoly problémákat okoznak a Windows 10 legújabb frissítései
Az utóbbi időben nem igazán jönnek össze a Microsoftnak a frissítések.
Az utóbbi időben nem igazán jönnek össze a Microsoftnak a frissítések.
Az utóbbi időben nem igazán jönnek össze a Microsoftnak a frissítések.
Újabb komoly fejtörést okoz a felhasználóknak Windows 10 legújabb frissítése. A KB4532693 telepítése után ugyanis hirtelen eltűnnek bizonyos fájlok a számítógépről. Szerencsére mindez csak látszólag, ugyanis a rendszer valamiért láthatatlanná minősíti ezeket, de törölni nem töröl semmit.
Nemrég szintén probléma volt a KB4532695-ös csomaggal is, ezt is februárban adta ki a Microsoft. Itt viszont nem a fájlok tűntek el, hanem hirtelen bootolási problémák jöttek elő, illetve a hangkártyával akadtak problémák, így egyeseknél szimplán eltűnt a hang, mert a rendszer nem ismerte fel a csatlakoztatott hangeszközöket.
A kedden kiadott KB4524244-gyel is szintén akadtak gondok, ez a frissítés egyeseknél a rendszer összeomlását idézte elő. Emiatt a redmondi cég le is állította ennek automatikus települését.
Egyelőre nincsenek hivatalos információk arról, hogy hány embert érint a probléma, de a Microsoft nagy erőkkel dolgozik a bugok javításán.
Mindenesetre jobban járunk, ha letiltjuk a frissítéseket most egy ideig,
legalábbis addig, amíg a Microsoft sikeresen javítja az elmúlt hetekben felgyülemlett hibákat.