Nvidia CEO: "Milliókat bukunk a koronavírus miatt"
Az Nvidiának nem úgy megy a szekér, mint várták.
Az Nvidiának nem úgy megy a szekér, mint várták.
Az Nvidiának nem úgy megy a szekér, mint várták.
Meglehetősen bosszús az Nvidia CEO-ja, Jensen Huang, állítása szerint ugyanis több millió dollárt bukik a cég a koronavírus járvány miatt. A VentureBeatnek adott interjújában fejtette ki, hogy milyen negatív következmények érhetik a céget:
„Várhatóan 100 millió dolláros (~30,8 milliárd forint) veszteség éri a céget a 2020 első negyedévében, a termelés visszaesése miatt”
Huang állítás szerint ugyanis komoly fejtörést okoz a koronavírus az ellátási láncban szereplő partnereik számára.
A vezérigazgató azt is kiemelte, hogy az RTX-ek már elérték a vásárlók által várt 300 dolláros álomhatárt, aminek köszönhetően egyre többen engedhetnék meg maguknak a kártyát, de mivel a koronavírus miatt a kínaiak egy része karantén mögé szorult, így nem tudják értékesíteni a termékeiket, amelyek további bevételbeli kieséseket okoznak az Nvidiának.
Noha nem örülünk, hogy az Nvidiának nem fut most úgy a szekér, ahogy várták, de ettől függetlenül nem igazán érezzük úgy, hogy ez lenne a legfontosabb jelenleg.