PUBG

Óvakodjatok a PUBG Duo lobby-tól – Egy hiba miatt nem ad társat a játék

Valamit nagyon benéztek a fejlesztők a 6.1-es frissítés alatt a PUBG műhelyében. Szinte megállás nélkül fedezik fel az újabb és újabb hibákat a játékosok. Volt már lobby, ami órákig nem indult el, visszatértek a jogtalanul kiosztott banok is a játékba, és akkor még a mikrolagok tömegeket érintő botrányáról nem is beszéltünk. De persze nyugodtan említhetnénk még a WackyJacky által kinyomozott, pingekkel kapcsolatos felháborodást is, tényleg rengeteg a probléma.

A legújabb hiba pedig a Duo lobby-k kapcsán merült fel, egyszerűen nem dob be mellénk társat a játék, az EU szerveren.

Card

Card

Matchmaking broken, join 2s at 40 players, never given a partner up to full lobby. Doesn’t make sense?! Tested 3 times in a row on live stream from r/PUBATTLEGROUNDS

Aki tehát Duózni szeretne, jelenleg két lehetőség előtt áll. Vagy eleve partnerrel érkezik a lobby-ba, vagy vállalja, hogy Solo vs. Duo meccset fog játszani. A játék ugyanis jelen állás szerint nem ad random partnereket az EU szerveren duózó PUBG játékosoknak.

Egy újabb hiba, amit javítani kellene a lehető leggyorsabb ütemben. Pedig ebből már eddig is volt jó pár, a mikrolagoktól a pingeken át a jogtalan banokig. Mindeközben a PUBG játékosszáma folyamatosan csökken, ideje lenne összeszednie magát a PUBG Corp. fejlesztőinek.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

3 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

4 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

4 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

4 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

4 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

7 óra telt el azóta...