Ezekkel a módszerekkel javíthatod a mikrolagot!
A teljes megoldás még várat magára, de legalább már javíthatunk a helyzeten.
A teljes megoldás még várat magára, de legalább már javíthatunk a helyzeten.
A teljes megoldás még várat magára, de legalább már javíthatunk a helyzeten.
A mai napon végre hivatalosan is megszólalt a PUBG Corp., persze ettől nem lettünk boldogabbak, elvégre a szerverek továbbra is szenvednek a desync és packet loss kombótól, mindeközben pedig a játék alapvető futtatásával is probléma van. A mikrolagot persze teljesen majd csak a PUBG Corp. tudja majd megszüntetni, de a helyzeten lehet javítani. Több játékos is pozitív eredményről számolt be, de ez persze nem garancia semmire, de egy próbát megér.
A teljes képernyős optimalizációk letiltása már korábban is csökkentette az akadások számát. Aki még nem csinálta meg, annak mindenképp érdemes. A játékosok visszajelzése szerint a processzorhasználat is alacsonyabb az optimalizációk letiltása után, aminek köszönhetően a mikrolag intenzitása is csökkent.
Ehhez a részletes útmutatónkat itt találjátok
A 6.1-es frissítést követően PUBG (avagy TslGame.exe) processzorhasználata hirtelen megugrott. Sokak szerint ez szoros összefüggéssel van a mikrolagok számával.
Épp ezért érdemes csökkenteni a program processzorhasználatát, ez esetben külső program segítségével,
ugyanis a korábbi Windows-okkal ellentétben a feladatkezelőben már nem állíthatjuk be, hogy az egyes programokat milyen prioritással kezelje a rendszer. Ezt küszöbölhetjük ki a Prio feltelepítésével (a 64 bites verziót töltsétek!) utána ugyanis ugyanúgy állíthatjuk az egyes alkalmazások prioritását, mint korábban.
Miután felraktuk a Priót, indítsuk el a PUBG-t, rakjuk le tálcára a játékot, majd hozzuk elő a feladatkezelőt a ctrl+shift+esc billentyűkombinációval.
Ezt követően állítsuk be a következőket:
Mindössze ennyit kell tennünk és ha minden igaz, kevésbé lesz mikrolaggos a játék. Amennyiben a PUBG Corp. előáll a megoldással, akkor érdemes lehet visszaállítani mindent az eredeti értékre.
Jó játékot kívánunk mindenkinek!