Ezt az akciót kár lenne kihagyni!

Remek Logitech akciókkal rukkolt elő az Aqua, így aki mostanában gondolkodott az egérvásárláson, az mindenképp  vessen egy pillantást a kínálatra, ugyanis jó pár egér kapható rekord alacsony áron. A Logitech az évek során bizonyított a gamerek körében, így bátran választhatunk akár a paletta aljáról, hiszen ezek szenzorára sem lehet kifogásunk. Persze itt kifejezetten a „G”, azaz a gamereknek szánt szériáról beszélünk, a casual MX, B,M és hasonló szériás internetezésre való egereket hagyjuk meg az ellenségeinknek.

Logitech G102

5 990 Ft

Gyakorlatilag megegyezik a G203-as verzióval, azzal a különbséggel, hogy a 102-esta  gyártó az ázsiai piacra szánta, így az ára is kedvezőbb. A G102-ben a Logitech saját gyártású Mercury szenzora tesz szolgálatot, ami bőven alkalmas a komolyabb rántások pontos lekövetésére, így bátran választhatjuk, nem fog cserbenhagyni a mindennapokban.  Aki szeretne mélyebben utánanézni, annak ajánlom Vanir tesztjét. Bátran kimondhatjuk, hogy ennyi pénzért nincs jobb választás!

Logitech G Pro

17 590 Ft

Formájában gyakorlatilag teljesen megegyezik a G102-vel, viszont nagyobb terhelhetőségű Omron kapcsolókkal látták el, illetve a piacon elérhető egyik legjobb szenzor (PMW3366) teljesít szolgálatot a búra alatt. Sajnos a Logitech a kezdetektől igen borsos árcédulával látta el, viszont most jócskán engedtek a 26 ezer forintos listaárról, így pedig az ár/érték aránya is kimagasló. Erről is készült magyar nyelvű teszt, ezt erre találjátok. Egyébként én is pont egy ilyen egeret nyüstölök immáron 4. éve, a mai napig imádom.

Logitech G Pro Wireless

35 990 Ft

A Logitech volt az első gyártó, akiknek sikerült egy olyan vezeték nélküli egeret lerakniuk az asztalra, ami vetekszik a vezetékes megoldások válaszidejével. A gyakorlatban észrevehetetlen a különbség, épp ezért választják a legnagyobb esportolók is ezt a típust. Természetesen a piac egyik legjobb szenzora teljesít szolgálatot a búra alatt, az ára viszont még így is elég borsos, de ennek ellenére érdemes megfontolni a vásárlást, ugyanis a megjelenés óta másodszor kapható ilyen „alacsony” áron.

A teljes kínálatot itt találjátok

Az akció január 26-ig, illetve a készlet erejéig tart.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×