Már hetek óta repkednek jobbra-balra a Sett’s Calling Card nevű tárgyak a League of Legends-ben. Végre azt is tudjuk, hogy miért osztogatja a rendszer!

Meglehetősen rendhagyó Sett helyzete a League of Legends-ben, a már hetek óta bejelentett hősnek szokatlanul sok időt kell várnia a hivatalos megjelenésre, ugyanis csak az idei első frissítésciklusban kap helyet.

A LoL 148. hőse a 10.1-es frissítéssel landol majd az éles szervereken, ám nem ez lesz az első eset, amikor a neve felbukkan a kliensünkben!

A karakter decemberi bejelentése óta elérhető egy „Sett’s Calling Card” nevű tárgy a játékban, aminek funkciójáról még semmi hivatalosat nem tudunk. Olyannyira nem, hogy a titokzatos játékelem a PBE-n sem tesztelhető, a tesztszereven is csak megpihen a tárgyaink között.

 

Persze ez nem marad így örökre, a legújabb információk szerint január 14-én ezek a kártyák megnyitnak majd valamit számunkra, így mindenképpen érdemes begyűjteni egyet belőlük.

Na, de hogyan juthatunk hozzá a Sett’s Calling Cardhoz?

Ha minden igaz két forrásból is megszerezhetjük a speciális kártyát, az egyik egy kiemelkedő teljesítmény (quadra kill, pentakill, S+ értékelés), a másik pedig 10 darab First Blood begyűjtése. Előbbi esetében egyből megkapjuk a tárgyat az aktuális menet után, utóbbinál pedig értelem szerűen a 10. megszerzett First Blood körének végén landol a gyűjteményünkben a lap.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×