A népszerű teóriát a Riot Games után a hősök idővonala cáfolta meg.

Hamarosan az éles szervereken is bemutatkozhat a játék legújabb karaktere, Sett. A várakozás persze már most hatalmas vele kapcsolatban, hiszen egyelőre keveset láttunk belőle, és keveset is tudunk róla.

Háttérsztorijából az viszont biztos, hogy Ionia arénáiban szerzett magának hírnevet, csak úgy mint apja. Pénzért, arénában harcolni? Ehhez hasonlót eddig csak Draven karakteréről hallottunk, így a játékosok egyből össze is kötötték a két sztorit.

Azt azonban, hogy tényleg Draven lenne Sett apja, korábban már a Riot Games is megcáfolta.

 

L J Goulding, a LoL hősök sztorijáért felelős igazgató konkrét számot nem tudott akkor még mondani, de mostanra ez is kiderült. Draven maximum 7 éves lehetett, amikor Sett megszületett Navoriban. De lehetett akár kettő is, a lényeg, hogy még bőven nem került „apa korba”. Ez már a hősök idővonalából derül ki, mely szerint Draven 964-ben született, Sett pedig a 965-től 971-ig terjedő időszakban.

A teória tehát, bármennyire is izgalmasnak tűnt, mostanra már biztosan hamisnak tekinthető.

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×