A Team Liquid nyerő szériája nem ért véget. Alig, hogy megdöntötték az Astralis rekordját, most a G2-t győzték le Chicago-ban.

Az észak-amerikai CS:GO csapat egyre közelebb kerül ahhoz, hogy zsinórban a hatodik versenyét nyerje. Elindult az IEM Chicago, ahol a Team Liquid a G2 Esports-al került szembe. Győzelmükkel máris a középdöntőbe jutottak.

Az IEM Chicago második napján G2-val szembeni meccset a Team Liquid VS Envy mérkőzés előzte meg, ahol a 2:0-s eredmény bizonyította, hogy a Liquid továbbra is jó formában van, miután 18 meccset nyertek folyamatban. Vagyis ezzel most már 20-at.

Team Liquid VS G2 Esports

A találkozó a Dust II mapon indult, ahol a máris a Liquid szerezte meg a vezetést az első félidőben. A francia csapat azonban összeszedte magát és a map második részében revansot vett. Kenny „kennyS” Schrub ragyogott AWP-vel és 21 killel fejezte be a kört, így 16:13-ra győzött a G2.

 

Sikeresen indult tehát a meccs a G2 számára, ám ez csak még jobban feltüzelte a Liquidet. Az Overpass mapon első körben 9:6 arányban szerezte meg a vezetést a Liquid, pont úgy mint előtte Dust II-n. Ezúttal a Liquid-nek volt lehetősége előnyre szert tenni, amit ki is használtak. A map 16:13 arányban ezúttal a Liquid győzelmével végződött.

 

Eddig tehát abszolút kiegyenlített volt a mérkőzés, ami miatt mindenki egyre kíváncsibb lett a harmadik körre. Inferno mapon azonban már nem volt kérdés, hogy a Liquid felkészült a versenyre és nem fáradtak el. A félidő végéig 12 kört hoztak, végül 16:9 arányban le is győzték a G2-t.

 

A meccs tehát 2:1-re végződött, így a Liquid továbbjutott a középdöntőbe. Miután a csapat már az Intel Grand Slam győztese lett négy egymást követő verseny megnyerésével, úgy tűnik nem állnak le. Ha az IEM Chicagot is megnyerik, az már a hatodik győzelmük lesz sorozatban. A Team Liquid most pihen, lélekben készülnek a szombati középdöntőre.

Szerinted a csapat megnyeri az IEM Chicago versenyét?

×