Az ELS One Birminghamben zajló eseménye a versenysorozat számára történelmi jelentőségű volt. Még sosem nézték ennyien online és élőben a Dota 2 verseny döntőjét.

Az ESL One Birmingham egy hónapja ért véget, amikor a Team Secret csapata 3-2-re megverte az Evil Geniuses játékosait. A nézőszámok alapján az esemény kivételesen sikeres lett – írja a esportinsider.

Kép forrása: ESL

A most kikerült adatok szerint az ESL One Dota 2 döntőjét az esemény hétvégéjén több mint 7,6 millió óraszámmal tekintették meg, valamint több mint 24 ezer rajongó gyűlt össze a Birmingham Arénában. Egyidejű nézőszámot tekintve szintén rekordot ért el az esemény: több mint 306 ezren nézték a műsort online. Utóbbi az előző évhez képest 12%-kos emelkedést jelent.

Az eseményen részt vett Margot James, digitális és kreatív iparágakért felelős brit miniszter is, aki találkozott a játékosokkal, a csapatokkal, majd elmondta: most már látja, hogy az esport milyen sokféle karrierlehetőséget kínál.

Margot James – Kép forrása: Flickr

Reagálva az esemény sikerére, Scott Gillingham, az Intel Gaming & Esports vezérigazgatója azt mondta: „Hihetetlen támogatást kaptunk az angol esport közösségtől az elmúlt években, így fantasztikus, hogy a verseny visszatért az Egyesült Királyságba. Az Intel elkötelezett az esport jövője iránt, így egyre inkább támogatja a versenyeket, a friss ötleteket, a közösséget és a tehetségeket, hogy megmutassa, hogy az esportnak helye van az országban.”

James Dean, az ESL UK vezérigazgatója szerint az ESL One valódi otthonra talált Birminghamben, és kíváncsian várja, hogy az országban milyen sikereket érhet el még az esport.

Kép forrása: Reddit

A számok alapján tehát az ESL One Dota 2 eseménye abszolút sikeres volt, valamint az a tény, hogy Margot James is megjelent, abszolút pozitív eredmény. A különböző esport szervezetek úgy tűnik egyre jobb kapcsolatot alakítanak ki a kormánnyal, miközben a játékkiadók egyre kevésbé: köszönhetően a lootbox rendszernek.

Te nézted az ESL One eseményét?

×