5 újdonság mellett az Xbox valaha volt legszebb játéka is bekerül a Game Passba
Szuperjó játékok érkeznek május első felében a Game Pass kínálatába, de sajnos 8 távozóval is számolniuk kell az előfizetőknek.
Szuperjó játékok érkeznek május első felében a Game Pass kínálatába, de sajnos 8 távozóval is számolniuk kell az előfizetőknek.
Szuperjó játékok érkeznek május első felében a Game Pass kínálatába, de sajnos 8 távozóval is számolniuk kell az előfizetőknek.
2024.05.01. – Bár az Xbox konzolokra egyre kevesebb az igény és az érdeklődés, a Microsoft játékszolgáltatása ennek ellenére is hasít, ami 2024 májusára már 35 millió előfizetőt számlál. Az pedig aligha valószínű, hogy a Game Pass a közeljövőben veszíteni fog a népszerűségéből, hiszen a PS Plusszal ellentétben az Microsoft saját gyártású címei azonnal bekerülnek az elérhető kínálatba, de sok másik külsős fejlesztő is beadja a derekát – májusban pedig mindkettőre láthatunk példát.
Az év ötödik hónapja pedig különösen fontos az Xbox számára, hiszen ekkor debütál az egyik legfontosabb, a konzol (és a szolgáltatás) történetének leglátványosabb exkluzív játéka, a Hellblade II, amiben folytatódik a mentálisan sérült kelta lány, Senua nem ritkán horrorba forduló misztikus utazása, amely során nemcsak a vikingekkel, hanem azok isteneivel szemben is kardot ránt. (Erről majd a megjelenés előtti napokban olvashatsz részletesebben!)
A másik első napos játék pedig a szupervicces macskaszimulátor Little Kitty Big City lesz, ami a Stray aranyosságát és kalandosságát ötvözi az Untitled Goose Game vicces játékmenetével, küldetéseivel és látványvilágával, de persze itt-ott azért óhatatlanul felfedezhetünk benne némi Goat Simulatort is. A játékban egy kis fekete cicát kell irányítanunk, aki egy hatalmas japán városban elveszve próbálja megtalálni a haza vezető utat, miközben összehaverkodik a városban tengődő-ténfergő kóborokkal is.
Összesen 5 játék érkezik május 15-ig bezárólag, a Hellblade II pedig a hónap második felében érkezők – majd 15-én leleplezett – listáját fogja erősíteni:
Mindemellett két perket is kiválthatunk az előfizetésünkkel, melyeket két népszerű multiplayer címben válthatunk be:
Sajnos azonban a gyönyörű fényárba boruló hónapot sem ússzuk meg távozó játékok nélkül. Ezúttal 8 címtől kell könnyes búcsút vennünk, és bár a maga nemében mind remek szórakozás, de valószínűleg senki sem kap majd a szívéhez miattuk. Ha mégis, akkor május 15-ig bezárólag akciósan meg lehet őket vásárolni: