Gábor János

2023.10.03. – Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül, hogy mindaz a sok abszurdum (a szegénységtől a járványokon át a háborúkig), amit magunk körül látunk, nem több, csak szimuláció. Ennek az elméletnek számtalan régi és új gyökere van, ami abból ered, hogy a világunk többé-kevésbé mindig az emberi hülyeség, kapzsiság, kegyetlenség pöcegödre volt, és nem mindig jó létezni benne. A szimuláció elméletekre (és lássuk be, valahol a vallásokra is) éppen az ebből való kifelé vágyódás miatt fogékonyak az emberek. Nem akarjuk elfogadni, hogy a világ olyan, amilyen, ahogy azt sem, hogy erről mi magunk tehetünk. Mindenki egy kicsit. A közemberek egymáson taposással, a politikusok másokon taposással, az uralkodók mindenkin taposással akarnak érvényesülni.

Ezért cserébe pedig nem szent semmilyen ökológiai egyensúly, etikai kódex, morális tartás, vagy bármi.

A kellemetlen hellyé vált világról azt szeretnénk gondolni, valójában nem is valós, vagy – ha vallásosak vagyunk – bízunk benne, hogy csupán földi porhüvelyünk kínlódik az örök élet előtt, esetleg lesz még következő élet, ami majd jobb lesz. Akárhogy is, a földhöz ragadt materialista és az elszállt spirituális közötti határmezsgyén megjelentek az ún. szimuláció elméletek.

Forrás: Freepik

Ezek általánosságban olyan hipotézisek, amelyek szerint a valóság, amelyben élünk, csak egy tudatos vagy technológiai entitás által létrehozott szimuláció része. A koncepció különféle formában és kontextusban jelent már meg a történelemben. Főleg filozófiai értekezésekben vagy tudományos fantasztikus irodalomban és filmekben találkozol velük. És némelyik régebbi, mint gondolnád. Érdemes megnézni az alábbi rövid jellemzéseket, aztán megbeszéljük, hogy ezek mennyire piszkosul ugyanarra a következtetésre jutnak és végeredményben azonos tőről fakadnak.

Szimuláció elméletek, röviden

Descartes démona: René Descartes (1596-1650) francia filozófus azt állította, hogy létezhet egy gonosz démon vagy egy álnok entitás, ami manipulálja az érzékszerveinket és befolyásolja a tapasztalatainkat, így semmi sem biztos a valóságunkban. Ezzel az elmélettel az emberi megismerés korlátainak vizsgálatára utalt.

Boltzmann-agy: Ludwig Boltzmann (1844-1906) osztrák fizikus olyan elméletet dolgozott ki, amely szerint a világot a véletlenszerű részecskék rendszere szimulálja. Ebből a nézőpontból nézve, néha olyan agyak jönnek létre a véletlen által, amelyek hozzáférnek egy virtuális valósághoz, és úgy érzékelik, hogy valóságosak. Ez a megközelítés az antropikus elv része, ami arról szól, hogy a fizikai univerzum megfigyelhetőségének kompatibilisnek kell lennie egy őt megfigyelő tudatos élet létrejöttével.

Szimulált univerzum hipotézis: Nick Bostrom (1973-) svéd filozófus hipotézise szerint a jövőben fejlett technológiával rendelkező civilizációk képesek lesznek szimulálni teljes univerzumokat, beleértve az életet és a tudatot is. Ebben az esetben létezik egy valóságunkat szimuláló, ősi civilizáció.

Mátrix-elmélet: nevében a megfejtés, hiszen a Mátrix filmek inspirálták, így talán ez a legfrissebb, legpopulárisabb példa a szimuláció elméletekre. A filmben az embereknek nem csak a teste, hanem a tudata is fogságban van, és utóbbi egy olyan mesterségesen generált valóságban létezik, amelyet szintén gépek irányítanak. Ez az elképzelés a szimulált valóság fogalmával játszik.

Fizikai és matematikai elméletek: néhány fizikus és matematikus olyan elméletekkel foglalkozik, amelyek szerint a világ egyfajta matematikai vagy kvantummechanikai számítógép lehet. Ezek az elméletek a kvantumfizika, az információelmélet és a szimuláció-elméletek közötti kapcsolatokat vizsgálják.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a hipotézisek csak spekulációk, és jelenleg nincsen semmilyen kézzelfogható bizonyíték arra, hogy valóban szimulációban élsz! A tudomány jelenlegi szintjén nem áll rendelkezésre olyan adat vagy kísérleti eredmény, ami egyértelműen alátámasztaná, bármelyik elméletet is. Tehát egyelőre nem többek izgalmas filozófiai és tudományos vitatémáknál.

De mi a közös a szimuláció elméletekben?

Ha megnézed, mindegyik fentebb összefoglalt hipotézisnek sajátja és közös pontja egy felsőbbrendű entitás. Aminek a létezését, csak azért, mert sokan szeretnének hinni benne, nyilván kár készpénznek venni. Főleg azért, mert egészen ősi reflex: a kultúránkat megalapozó ókori görög mitológia, majd a később kialakult vallások visszhangja. Ha emlékszel rá az irodalomóráról: isteni beavatkozás (deus ex machina), amit Homérosz már tudatosan használt az olvasó meggyőzésére az Odüsszeiában, tízezer évvel ezelőtt. Szóval azóta része majd’ minden filozófiai ihletésű történetnek a mindent uraló (egy vagy több) isten, vérszomjas démon, ősi idegen civilizáció és mesterséges intelligencia. A társadalmunk pedig leírt, elmesélt, megőrzött és továbbadott történetek döngöltföld alapjára épül. Minden visszavezethető tehát oda, hogy saját kultúránkat egy Felsőbbrendű Lény létezése felől értelmezzük. Mivel ezt sokezer éve, generációról generációra ugyanúgy csináljuk, semmi váratlan nincs abban, hogy valahol mindenki keresi a közös elemet, miközben az élete értelmét akarja megfogalmazni.

Forrás: Medium.com

Ha számítógépes szimuláció, ki a programozó?

Napjaink tudományosan legtöbbet elemzett hipotézise egyébként a fent is sorolt Bostrom féle elmélet. David Chalmers, a New York-i Egyetem filozófia professzora egy tanulmányban szintén úgy írta le a felsőbbrendű lényt, aki felelős a hiperrealisztikus szimulációnkért, mint „egy programozót a következő univerzumban”. Őt mi, halandók talán valamiféle istenként írhatjuk le, de nem feltétlenül a hagyományos értelemben.

„Talán csak egy tinédzser, aki épp’ számítógépet hackel, és öt univerzumot futtat a háttérben. De lehet, hogy valaki, aki mindentudó és mindenható.”

A szimulációs elmélet arra az érvre épül, amit a (még egyszer: a kultúránk alapjait képező deus ex machinán edződött) filozófusok évszázadok óta sorolnak: „soha nem tudhatjuk, hogy amit látunk, az valódi-e”. „Pusztán azért, mert a világot ‘valóságosnak’ és ‘anyaginak’ érzékeljük, még nem jelenti azt, hogy valóban az is” – idézi a builtin a Szimuláció elmélet című könyvet szerző Rizwan Virket. A technológiai vállalkozó úgy véli, a kvantumfizika eredményei kétségbe vonhatják, hogy az anyagi világegyetem valóságos hely. És minél inkább keresik a tudósok az anyagot az anyagi világban, annál biztosabbak abban, hogy az nem is létezik.

Tanulság: semmi sem az, aminek látszik, a valóság meg pláne nem…

… legalábbis mindabból, amit a történelmünk, hagyományaink, vallásaink alapján gondolunk róla. Ha úgy vesszük, a napjainkban népszerű (a háttérben technológiai, vagy mesterséges intelligenciát feltételező) szimuláció elmélet a nem vallásos materialisták vallása. Ők is hinni akarnak valamiben, amitől az egész világ értelmet nyer, csak már nem évezredek alatt kipróbált és a szemükben leszerepelt, politizáló egyházak szűrőjén keresztül akarják megérteni.

Ezt talán David Bohm elméleti fizikus fogalmazta meg a legszemléletesebben. Kínos gondolat, ami éppen alkalmas arra, hogy végkövetkeztetésként megértsük, mi folyik itt valójában. Tessék szépen bekeretezni és kitenni az íróasztalra:

„A valóság az, amit igaznak tartunk. Amit igaznak tartunk, az az, amit hiszünk. Amit hiszünk, az az észleléseinken alapul. Amit észlelünk, az attól függ, hogy mit keresünk. Amit keresünk, az attól függ, hogy mit gondolunk. Amit gondolunk, az attól függ, hogy mit érzékelünk. Amit érzékelünk, azt az határozza meg, amit hiszünk. Amit pedig elhiszünk, az az, amit igaznak tartunk. Amit tehát igaznak tartunk, az a valóságunk.”

Ennyi.

Ezt is olvasd el:

Törölnéd magad és a dolgaid az internetről? – Mutatjuk, hogy csináld!