Tech/Tudomány

Ilyen GAMER PC-t építhetsz most 280 ezer forintból

2024.03.28. – Szinte minden órára jut egy-egy technológiával kapcsolatos hír. Ezek azonban általában méregdrága processzorokról, videokártyákról vagy egyéb PC komponensekről szólnak. A hírértékük ezeknek nagyobb, ám az átlagos felhasználó bizony nem ezekből a hardverekből szemezget. Nem véletlen, hogy december folyamán már érintettük a belépő szintű számítógépeket, hiszen sokan csak ezekből válogathatnak. Ezúttal egy kicsit drágább vizekre evezünk, ám szem előtt tartva a legjobb ár-érték arányú PC komponenseket. Az árcédula egyértelműen több lesz, mint a belépő masinák esetében, ám ezért cserébe bizony a kisajtolt FPS szám és a felhasználói élmény is jelentősen nőni fog majd.

Nézzük is, hogy milyen PC-t lehet kihozni 1080p felbontásra, 300 ezer forint alatt!

Alaplap, a PC lelke

Az alaplap kiválasztása kritikus. Egyrészt meghatározza, hogy mely gyártó platformja felé kell elköteleznünk magunkat néhány évig, másrészt befolyásolja a bővíthetőséget és a rendelkezésre álló lehetőségeket is. Ha az alsóbb kategóriát nézzük, akkor bizony hamar kiderülhet, hogy ár-érték arányban az AMD egységeivel járunk a legjobban. Ennek megfelelően egy 50 ezer forint alatti, B550 lapot céloztunk be. Az MSI MPG B550 Gaming Plus remek választás lehet 45 ezer forint környékén. A VRM hűtés már erősebb és jobb, mint a 30-35 ezres kategóriában, ráadásul mindezt rengeteg csatlakozással, bővítési lehetőséggel fűszerezte meg a gyártó. M2 slotból kettő áll a rendelkezésre, ahogy a PCIe 4.0 csatlakozó is alap kellék a chipsetnél. Memóriákból DDR4-et kér magának, így azt is megúszhatjuk költséghatékonyan.

Ha valaki inkább az Intelt preferálja, akkor szintén a középkategóriás B660/B760 chipset felé érdemes kitekinteni egy kis extra felár fejében. Az ASROCK B760 PRO RS/D4 alaplapját 55 ezer forint környékén kaparinthatjuk meg. Hasonló felszereltségre érdemes készülni, mint az AMD-s B550 chipset esetében. Azaz a PCIe Gen 4.0 itt is alap, ahogy az M2 csatlakozókból sincs hiány. A DDR4 itt is jobb út lehet, hiszen még mindig költséghatékonyabb, mint a DDR5 modulok.

Processzor

Processzor terén nem kell túl sokat gondolkozni, ha az AMD utat választjuk. Ennek az árkategóriának a királya egyértelműen a Ryzen 5 5600. PCIe 4.0 támogatás, 6 mag és 12 szál jellemzi az egységet. A mai játékokban is remekel, ráadásul a hozzá adott gyári hűtőt sem kell feltétlenül lecserélni. A Ryzen 5 5500-nál egyértelműen jobb választás, érdemes a gépre szánni azt a pár ezer extra forintot.

Ha az Intel lap mellett tennéd le a voksot, akkor szintén egy processzor jöhet szóba. Ez pedig nem más, mint az i5-12400F, melyet 53 ezer forintért lehet leemelni a polcról. Szintén 6 mag és 12 szál várja az operációs rendszer és a játékok utasításait az iGPU nélküli processzoron. Itt is elegendő lehet ideig-óráig a gyári hűtő, ám előbb-utóbb érdemes lehet elgondolkodni a cserén. Pár ezer forintért szóba jöhet az Arctic 36-os modellje, akár az Intel, akár az AMD egységhez de ahogy mondtuk, nem kötelező még ezen a szinten.

Videokártya

Az RTX 3050 6GB-os változata éppen a napokban izzadt a tesztpadokon, így hamar kiderült, hogy egyáltalán nem ajánlható nyugodt szívvel. Ebben a kategóriában érdemes kerülni az Nvidia-t, hacsak nem életszükséglet az Nvidia Reflex vagy épp a Geforce Experience. Itt bizony egyértelműen az AMD győz. A ray tracing lemaradásuk ebben a kategóriában nem számít, hiszen a játékosok nem fogják bekapcsolni azt, örülnek, ha ray tracing nélkül is megvan az áhított 60, 75 vagy 144 FPS.

Igazi 1080p kártya az RX 6600 – Forrás: TPU

Ennek megfelelően az AMD Radeon RX 6600 VGA-t érdemes becélozni, melyet már 80-85 ezer forint környékén is meg lehet kaparintani. 1080p felbontásban, kompromisszumos beállításokkal szinte minden címmel elboldogul, de szélsőséges esetben akár 1440P, LOW beállításokra is befogható.

Memória

A DDR4 adott, az AMD korábban pedig elárulta, hogy AM4 processzorok esetén a 3600 MHz-es órajel lehet az arany középút. A 16 GB-ot mindenképp érdemes lehet becélozni, de a kedvező memóriaárak miatt akár a 32 GB is reális cél lehet. A Corsair Vengance LPX 16 GB-os változata 17 ezer forint, míg 32 GB-ért 36 ezer forintot kell kiadni. Itt az egyéni preferencia dönthet, de 16 GB már nem érdemes adni ezen a szinten sem.

Intel esetében szintén maradt a DDR4 a lapnak köszönhetően, a 3200 MHz órajelet érdemes becélozni, ha a kék oldalt választanánk. Itt a Kingston Fury 16 GB-os változata szintén 17 ezer forint, ám a 32 GB-ot már 30 ezer forint alatt is megúszhatjuk.

SSD

Manapság a rendszert és a legtöbbet futtatott játékokat, alkalmazásokat kötelező SSD-re pakolni. Az alaplap rendelkezik M.2 foglalattal így érdemes lehet ezt a kialakítást becélozni. Erre a feladatra ezen a szinten kiválóan befogható a Kingston NV2-es SSD-je. Igen, léteznek gyorsabb vagy épp több használatot bíró SSD-k is, ám a legtöbb esetben komoly felárral járnak. A korábbi NV1 SSD-ket érdemes messziről elkerülni, ahogy az A400 is tiltólistás modell. Az 1 TB-os Kingston NV2-t már valamivel 22 ezer forint körül megkaparinthatjuk. Ha belefér, akkor meg lehet célozni a Samsung 980-at vagy épp a Fury Renegade SSD-ket is, ám ezek már 30 ezer forint felett várják a vásárlókat.

A táp

A processzorok 65-100 watt környékén fogyasztanak, az RX 6600 sem kér többet 130-150 wattnál. Ez bizony azt jelenti, hogy minden komponenst 100%-on hajtva sem nagyon kér egyik masina sem 250-270 wattnál többet. Egy kis jövőbiztosság azonban nem árthat, így az 500-600 wattos tápokat érdemes kinézni magunknak. Hazánkban olyan kicsik a különbséget a 450W és 550W közötti tápok között, hogy maximum pár ezer forintot spórolhatunk a „gyengébb” táppal. Ennek megfelelően egy 550 wattos, GOLD tanúsítvánnyal rendelkező, kiváló belső alkatrészeket felvonultató Seasonic került kiválasztásra a Seasonic G12 GC 550W képében. Moduláris kialakítást itt még nem kell várnunk, de magabiztosan kiszolgálja a gépet akár egy évtizeden keresztül is.

PC Ház

Elérkeztünk az utolsó ponthoz. A ház kiválasztása már nagyon szubjektív történet, hiszen a szín, a méret és a felszereltség is egyénenként változik. Érdemes a Mesh kialakításra törekedni, hogy garantáltan jól szellőzzenek a komponensek. Sokan azonban az RGB-ről sem szívesen mondanak le, így ennek megfelelően a Zalman N5 MF RGB került ki győztesen. 20 ezer forint alatt megkaparintható, gyári RGB ventilátorokkal és Mesh előlappal érkezik. ATX méretű alaplapokat is gond nélkül befogad, ráadásul a gépház elejére akár 360-os radiátor is szerelhető, ha később AiO-ra váltana a vásárló. A VGA hosszúsága sem miatt sem kell aggódni, hiszen 36 centis szörnyeket is bepattinthatunk a gépbe.

Mennyi az annyi?

A decemberben összeállított, 180-190 ezer forintos belépő szintű géphez képest tehát több szinten is ugrottunk minőséget. Ideje összeadni az egyes komponenseket.

AMD build

Intel build

A fenti összegekből hamar leolvasható, hogy ha megelégszünk 16 GB memóriával, akkor akár már 260 ezer forint környékén is megúszható a masina összerakása. Ha 32 GB RAM mellett döntünk, akkor is bőven a 300 ezer forintos lélektani határ alá, 280 ezer forint környékére érkezünk. Intel esetében körülbelül 10 ezer forintos felárral érdemes kalkulálni, de így sem érjük el a 300 ezer forintot. Mindezt úgy, hogy viszonylag kompromisszummentes számítógépet kapunk. 1080p felbontás fölé persze nem érdemes menni a masinával, ahogy egy gyorsabb SSD sem árthat a későbbiekben, ha sok nyers fájlal dolgozik a felhasználó. A számítógép AAA címekben megugorja a 60 FPS-t, még ha nem is Ultra beállításokon, kompetitív címek esetében pedig bőven teljesíthető a 144 FPS is.

Természetesen kicsit gyengébb táppal, gyengébb alaplappal akár a lélektani 250 ezer alá is le lehetne tolni a költségeket, ám ekkor komoly csorba esne a későbbi bővíthetőségen, fejleszthetőségen. Később egy erősebb videokártyával akár több évvel is kitolható a konfiguráció használhatósága, ám ott már érdemes lehet az Nvidia háza tájára is elnézni a sokkal kedvezőbb fogyasztások miatt.

Ezt láttad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Hatalmasat frissül a Google Maps – remek újdonságok érkeznek

Bódi Dániel 2024.03.28. - Utazások előtt elég ritka, amikor nem a Google Maps kerül elsőként…

25 perc telt el azóta...

Hamarosan egyszerre több videót is nézhetünk a mobilos Youtube-on

2024.03.28. - Szokták mondani, hogy a mai világot már össze sem érdemes hasonlítani a 20-30…

32 perc telt el azóta...

Megint ingyenes lesz pár napig a Call of Duty: Modern Warfare 3

2024.03.28. - Tudom, hogy mindenki nagyon várja már, hogy végre hatalmas játékmaratont tartson a Húsvét…

33 perc telt el azóta...

Putyin berendelte az orosz gyártmányú játékkonzolt, az Xbox és a PlayStation konkurenciáját

2024.03.28. - Emlékszem, még tavaly januárban számoltunk be arról, hogy nem sokkal azután, hogy Oroszország…

3 óra telt el azóta...

Mi a teendő, ha nincs elég helyünk a kerti bútorok téli tárolásához?

Kora tavasztól késő őszig a kert megannyi lehetőséget kínál a szabadtéri időtöltésre: tarthatunk itt családi…

3 óra telt el azóta...

Lerabolhatják az OTP bankszámládat, ha bedőlsz ennek a frissítésnek!

Gábor János 2024.03.28. - Az OTP nevével visszaélő csalók e-mailben próbálnak rávenni, hogy a banki…

4 óra telt el azóta...