Tech/Tudomány

Olyan sok hibát javít az új AMD driver, hogy még felsorolni is nehéz

2024.03.23. – Az Nvidia szinte két hetente jelentkezik egy-egy új driverrel. Az AMD kicsit óvatosabban kezeli az illesztőprogramok frissítését. Legutóbb a január végén megérkezett FPS növelő és videó skálázó megoldásokat tartalmazó driverről ejtettünk néhány szót. Éles körülmények között hamar kiderült, hogy bizony több hibát is vétettek az AMD szakemberei. Ennek megfelelően rengeteg felhasználó inkább régebbi verziókra váltott vissza. Úgy tűnik azonban, hogy a március 20-án megjelent új driver és szoftver az elmúlt hetekben felmerült gondok közül többet is megold.

Ezekre a problémákra nyújt gyógyírt az új AMD driver

Érdemes először a játéktámogatásokon végigfutni, szerencsére itt sem fukarkodott az óriáscég. Az alábbi címek teljes támogatást kaptak az új illesztőprogramban:

  • Dragon’s Dogma 2
  • Horizon Forbidden West™ Complete Edition
  • Outpost: Infinity Siege

Az alábbi címek esetében pedig a HYPR-Tune támogatás teljesedhet ki jobban:

  • Dragon’s Dogma 2
  • Diablo® IV
  • Ghostrunner 2
  • Suicide Squad: Kill the Justice League

A hibajavítások listája is kifejezetten hosszú, nézzük is a legfontosabbakat:

  • Mostantól nem kell mikro-akadásokra készülni, ha bekapcsolásra kerül az AMD Fluid Motion Frame
  • Mostantól kevesebb eséllyel fagy ki Helldivers 2 közben a gép
  • Szintén hasonló javulásra érdemes készülni a Starcraft II esetében is
  • A World of Warcraft betöltési ideje is kellemesebb lehet, ha valaki DirectX 12 API-t használja
  • RX 7900 GRE esetében mostantól a helyes memória limiteket olvassa ki a program
  • Mostantól a shader cache nem működik hibásan, ha speciális karakterek vannak a Windows felhasználónévben
  • Az FPS számokat is helyesen mutatja a program, akkor is, ha minimalizálva van az ablak
  • Adobe Premiere Pro esetében helyesen működik már a GPU gyorsítás

Van néhány ismert hiba, amit még nem sikerült kijavítaniuk. Ezek közé tartozik a Helldivers 2 kifagyása, mely dupla monitorok esetében még mindig hajlamosabb a fagyásra. Szintén kifagyhat bizonyos helyeken a Lords of the Fallen is. Az AV1 kodeket használó felvételek esetében pedig még mindig elcsúszhat egymástól a hang és a kép. Jól látható, hogy egy igazán tartalmas csomagról beszélhetünk, remélhetőleg kevesebb problémát okoz majd, mint az elődje.

IDE kattintva töltheted le az AMD Radeon 24.3.1-es verzióját. 

Forrás: Videocardz

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

A valaha készült leghitványabb videojátékok 1. rész – amiket még bottal se!

Bódi Dániel 2022. 11. 11. - A rossz játékokkal való ismerkedést a játékfejlesztők által elkövethető…

3 perc telt el azóta...

Átalakul a Samsung Galaxy telefonok frissítése, minőségi ugrás várható

2024.03.23. - A legtöbben az androidos telefonok egyik nagy hátrányaként a frissítések kezelését emlegetik. Manapság…

2 óra telt el azóta...

Ezt a Warzone SMG-t használd a HRM-9 és RAM-9 nerfek után

2024.03.23. - A Warzone fejlesztői a március elején megérkezett Season 2 Reloaded frissítésben több fegyvert…

2 óra telt el azóta...

Irdatlan látványos előzetesen a Half Life és a BioShock szerelemgyermeke

Bódi Dániel 2024.03.22. - Remélhetően az Industria 2 már sokkal jobb játék lesz az előző…

11 óra telt el azóta...

2.000.000 dollárt ad a GTA Online játékosoknak a Rockstar, és csak dumálni kell érte

Bódi Dániel 2024.03.22. - Éjjel-nappal a GTA Online-on lógsz? Van véleményed róla? Összefüggő mondatokban el…

15 óra telt el azóta...

Hiába a gigasiker, a Larian semmilyen formában sem folytatja a Baldur’s Gate 3-at

Bódi Dániel 2024.03.21. - A Baldur's Gate 3 kétségtelenül a Larian Studios magnum opusa lett,…

16 óra telt el azóta...