Gaming

Hiába a gigasiker, a Larian semmilyen formában sem folytatja a Baldur’s Gate 3-at


Bódi Dániel

2024.03.21. – A Baldur’s Gate 3 kétségtelenül a Larian Studios magnum opusa lett, amiben nemcsak a belga stúdió összes korábbi tapasztalata, hanem a CRPG-k legkiválóbb elemei állnak össze minden idők egyik, ha nem a legjobb szerepjátékává.

A sikerből a legelhivatottabb rajongók is hathatósan kivették a részüket, akik 2020-tól egészen a megjelenés pillanatáig a Steam korai hozzáféréses programjának keretében oszthatták meg a fejlesztőkkel a véleményüket, hogy a végső 1.0-ás verzió valóban olyan legyen, amit méltán nevezhetünk – és ismét csak – minden idők egyik legjobbjának. A Baldur’s Gate 3 pedig talán még az elődjeinél is nagyobb vizet kavart, hiszen a játékosok fokozott érdeklődése mellett a nagyipari játékgyártásban tevékenykedő szakmabeliek kereszttüzébe került, akik siralmaiknak vonító hangot adva fejezték ki nem tetszésüket, amiért a Larian olyan mesterművet hozott össze, amilyet. A AAA-s elit ugyanis attól félt, hogy a Baldur’s Gate 3 egy új kaput nyit ki a játékosközönségben, akiknek már ez a szint lesz az elvárás minden játékkal kapcsolatban.

Nos, a kesergő-rémült fejlesztőmunkások örülhetnek, ugyanis a Larian végleg felhagyni látszik a Baldur’s Gate-tel, sőt, mi több: magával a Dungeon’s & Dragons világával is. De soha ne mondd, hogy soha! – figyelmeztet az ősi dakota közmondás, aminek visszhangja nyomán is csak remélni tudjuk, hogy egyszer majd meggondolja magát a Larian első embere, Swen Vince, aki az amerikai IGN-nek árulta el,

hogy nem terveznek több D&D-játékot készíteni, ami azt jelenti, hogy se kiegészítő tartalmat, sem pedig folytatást nem kap a BG3.

Vince elárulta, hogy bár megpróbálkoztak egy BG3 DLC-vel, de végül elvetették az ötletet, most pedig valami teljesen új címen dolgoznának inkább. Ugyanakkor a Baldur’s Gate-jogok továbbra is a Hasbrónál maradnak, így a kellően bátor vállalkozók talán még nyélbe is üthetnek valamilyen megállapodást egy folytatásról – de ahhoz a Lariannak már semmi köze nem lesz.

Bár a hír szomorúnak hat, a Larian még ebben is példát mutat a jelenkori vadkapitalista játékiparnak: ahelyett, hogy addig ütnék a Baldur’s Gate 3 vasát, amíg még meleg, úgy döntenek inkább, hogy a csúcson abbahagyják. Nem szeretnének csupán pénznyomtatási funkciókat ellátó DLC-ket készíteni, valamint nem kockáztatják meg úgy a folytatást, hogy tudják: ennél még ők is nehezen csinálnának jobbat. Inkább egy másik fába vágják a fejszéjüket, a magnum opus viszont magnum opus marad.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Toriyama sírna örömében: jön a világ első Dragon Ball vidámparkja

Gábor János 2024.03.22. - Alig néhány héttel az alkotó, Akira Toriyama halála után nyilvánosságra hozták,…

59 perc telt el azóta...

Több operációs rendszer támogatottságát is megszűnteti az Epic Games

2024.03.22. - Egyáltalán nem lehet egyszerű kliensalapú webshopot üzemeltetni. Ma már szinte minden nagyobb kiadónak,…

59 perc telt el azóta...

Futurisztikus fegyverekkel és „új” pályával érkezhet a Warzone Season 3

2024.03.22. - A Call of Duty Season 2 frissítése nem fukarkodott. Ezúttal a Warzone játékosok…

1 óra telt el azóta...

Már a kanyarban van a Dead Island 2 új, vérgőzös DLC-je

2024.03.22. - A Dead Island talán az egyik legismertebb és legkedveltebb zombis játék a piacon.…

2 óra telt el azóta...

5 isteni játék, ami legalább annyira para, mint az Alone in the Dark

Gábor János 2024.03.22. - Az Alone in the Dark a legutóbbi ikonikus horror franchise, ami…

2 óra telt el azóta...

Ne használd ezeket a Helldivers 2 fegyókat, ha kifagy a játék!

2023.03.22. - Ha most nálad is nagyon pörög a Helldivers 2, akkor jobb ha tudsz…

3 óra telt el azóta...