Call of Duty

Ezt a Warzone SMG-t használd a HRM-9 és RAM-9 nerfek után

2024.03.23. – A Warzone fejlesztői a március elején megérkezett Season 2 Reloaded frissítésben több fegyvert is gyengítettek. Ahogy azonban azt sejteni lehetett, ez sem volt elég ahhoz, hogy teljesen egyensúlyba kerüljön a meta. Éppen ezért március 19-én újabb frissítésekkel lepték meg a játékosokat. Két fegyver is érintett volt a jelenlegi fegyverek közül, ez pedig nem volt más, mint a HRM-9 és a RAM-9 párosa. Mindkét SMG gyengítésen esett keresztül. Az első jelek alapján nem lettek használhatatlanok, ám nem annyira OP-k, mint amennyire eddig voltak.

Ahogy az lenni szokott, a Warzone profik és tartalomgyártók azonnal fejest ugrottak a statisztikákba. Hamar ki kellett találni, hogy mely daragépeknek van esélyük a fenti két fegyver helyére lépni. Több alternatíva is felmerült, hiszen mindkét SMG fontos szereplője volt a játékosok loadoutjainak, legyen szó akár „sima”, akár Ranked mérkőzésekről. Ennek megfelelően tényleg csak olyan fegyver jöhet szóba, mely képes megugrani az elődök szintjén. Úgy tűnik, hogy FaZe Swagg már meg is találta.

Az AMR9 lehet a legjobb Warzone SMG most

Az összes statisztikát és tapasztalatot összevetve egyértelműen az AMR9 lehet most a Warzone SMG királya. A TTK értéke remek, a kezelhetősége kellően könnyű, annyira, hogy akár tapasztalatlanabb játékosok kezében is remekeljen. Ahogy lenni szokott, ezúttal sem maradunk ajánlott kiegészítők nélkül, az alábbi attachmenteket érdemes a fegyverre aggatni:

  • Muzzle: ZEHMN35 Compensated Flash
  • Underbarrel: FTAC MSP-98 Handstop
  • Magazine: 50 Round Drum Mag
  • Stock: TA Venom Stock
  • Optic: Nydar Model 2023

Április első napjaiban élesedik is a Warzone harmadik szezonja, nagy eséllyel addig az AMR9 helyzetét sem veszélyezteti semmi. Érdemes ennek ellenére minél előbb esélyt adni neki, hiszen sosem tudható, hogy mikor érkezik a következő nerf.

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

A valaha készült leghitványabb videojátékok 1. rész – amiket még bottal se!

Bódi Dániel 2022. 11. 11. - A rossz játékokkal való ismerkedést a játékfejlesztők által elkövethető…

3 perc telt el azóta...

Átalakul a Samsung Galaxy telefonok frissítése, minőségi ugrás várható

2024.03.23. - A legtöbben az androidos telefonok egyik nagy hátrányaként a frissítések kezelését emlegetik. Manapság…

2 óra telt el azóta...

Olyan sok hibát javít az új AMD driver, hogy még felsorolni is nehéz

2024.03.23. - Az Nvidia szinte két hetente jelentkezik egy-egy új driverrel. Az AMD kicsit óvatosabban…

3 óra telt el azóta...

Irdatlan látványos előzetesen a Half Life és a BioShock szerelemgyermeke

Bódi Dániel 2024.03.22. - Remélhetően az Industria 2 már sokkal jobb játék lesz az előző…

11 óra telt el azóta...

2.000.000 dollárt ad a GTA Online játékosoknak a Rockstar, és csak dumálni kell érte

Bódi Dániel 2024.03.22. - Éjjel-nappal a GTA Online-on lógsz? Van véleményed róla? Összefüggő mondatokban el…

15 óra telt el azóta...

Hiába a gigasiker, a Larian semmilyen formában sem folytatja a Baldur’s Gate 3-at

Bódi Dániel 2024.03.21. - A Baldur's Gate 3 kétségtelenül a Larian Studios magnum opusa lett,…

16 óra telt el azóta...