Gábor János

2023.08.14. – A videojátékok film- és sorozatadaptációnak ma érzékelhető hype-ja van, ott van például a The Last of Us sorozat, vagy a készülő Fallout, Horizon, God of War. Néhány évtizeddel ezelőtt még fordítva működött. Ha egy akciódús film nagy sikert aratott, akkor adta magát, hogy játékbabák, divatcikkek, kiegészítők születnek belőle.

A filmek mellé zárkóztak fel a videojátékok is, az első nagy játéktermi, majd úttörő konzolokra készült generációval.

Forrás: WhyNowGaming

Igazi kincsnek számítottak azok a darabok, amelyek korhatáros filmekből készültek. A gyerekeket a moziba még nem engedték be, hogy kaszabolós horrort, véres akciófilmet, vagy nyomasztó krimit nézzenek, de a videojáték-adaptációikat úgy nyomkodták, mintha nem lenne holnap. Ez az 5 volt talán a legikonikusabb.

The Evil Dead

A kultikus The Evil Deadből készült kalandjátékot a Palace Software készítette Commodore 64, BBC Micro és ZX Spectrum platformokra, az 1981-es film alapján. A moziból adaptált 1984-es game a leges legelső hivatalosan engedélyezett Evil Dead videojáték, és bár megvolt a szándék rá, a ZX Spectrum verzió önállóan sosem jelent meg, és végül csak a Cauldron című játék B-oldalán (ja, akkor még volt ilyen) jelent meg. Érdekes, hogy miért kezelték így, mert a kritikái általában pozitívak voltak és a grafikát is kiválónak tartották a maga korában. Bizony.

A sztori az Evil Dead filmből már jól ismert kunyhóban játszódik, és a főhős Ash-t irányítjuk benne. Nagyon fontos, hogy jó alaposan be kell zárnia a kunyhó ablakait és ajtajait, hogy megakadályozzuk a különböző paranormális szörnyetegek bejutását. Persze vannak, amelyek már a falak között hörögnek – velük mihamarabb végezni kell. Ehhez mindenféle olyan eszköz rendelkezésünkre áll, ami egy vadászkunyhóban előfordulhat, az ásóktól és lapátoktól a sörétes puskán át a fejszékig. Ashnek folyamatosan új fegyvereket kell felvennie, hogy növelje energiáját, és miután legyőzte az összes dögöt, még meg kell szereznie és el kell pusztítania a Halottak Könyvét, nehogy a gonosz még a végén újjá éledjen. Jó kis filmek ezek.

Death Wish 3

Az 1985-ös Charles Bronson akciófilmből adaptált game-ről van szó, de a videojáték kissé kiforgatta az ártatlanokat rendületlenül védő, becsületes exzsaru kliséjét, és inkább hasonlított egy kezdetleges GTA-ra. A Gremlin Graphics Software Limited adta ki Commodore 64-re, 1987-ben. Azt a szellemiséget persze beemelték az adaptációba, hogy a kőkemény hős ebben a shooterben is egymaga száll szembe az utca mocskával és bűnözőivel. Volt viszont baj, mert nem csak velük.

Az Amstrad CPC-re és ZX Spectrumra is megjelent mászkálós akciójáték viszonylag szabadon garázdálkodhatott a mozi közegével, mert a harmadik filmnek nem volt túl számottevő cselekménye. Talán éppen ezért a játék csak hagyja, hogy Bronsont játsszuk, és péppé redukáljunk minden szembejövő punkot – ököllel, késsel, pisztollyal, páncélököllel. A gamerek problémája viszont az volt, hogy technikailag bárkivel lehetett kegyetlenkedni a játékban, nem csak a bűnözőkkel. A game szabálykönyvének a szeme sem rebbent, ha a „heroikus” főhős más zsarukat, gyanútlan járókelőket vagy kutyát sétáltató nagymamákat aprít fel. Tényleg – ezt következmények nélkül megtehettük, ami nem kicsit ellentétes az eredeti filmek szellemiségével. A játékot anno dicsérték a jó zenéért és a – kornak megfelelő – szép grafikáért, de a játékmenetet lehúzták, mondván: túl sekélyes.

Rambo – First Blood Part II

Ennek a videojátéknak legalább olyan kalandos volt az útja, mint magának a főhősnek – azt leszámítva, hogy a megjelenéshez nem kellett senkit halomra lőni. A game lazán kapcsolódott az 1985-ös, azonos című filmhez, és már a rá következő évben debütált Észak-Amerikában, a Sega jóvoltából. Érdekesség, hogy Japánban nem Rambo licenc alatt, hanem Ashura címmel dobták piacra, míg Európában és Ausztráliában egy másik változata jött ki, Secret Command néven, ugyancsak Rambo-licenc nélkül. Szóval a 8-bites érában volt vele kavarás rendesen: csak a címke számított, mert maga a játék grafikailag nem volt különösebben egyedi. Lehetett Rambo, vagy bármi más is.

A formula szintén a korszakra jellemző módon épült fel. Rambonak a kezébe nyomtak egy M-60-as géppisztolyt, amiből sosem fogy ki a lőszer, valamint kapott korlátozott mennyiségű robbanó nyilat is, a nehezebb akadályok, például tankok és kapuk kiiktatására. A game-hez bármelyik fázisban csatlakozhatott egy második játékos is, hogy Rambo társa Zane, egy kifejezetten ehhez játékhoz kitalált karakter legyen. Annyi a különbség, hogy rajta nem piros, hanem sárga fejpánt virít. A cél szintén egyszerű volt, mint a bot: át kell verekedd magad az ellenség védelmén, hogy elérd az egyes szakaszok végén lévő kaput, és legyőzz minél több ellenséges erőt, amíg a kapu különböző színekben villogni nem kezd. Alapjáraton három élettel kezdjük a játékot, de minden egyes szakasz teljesítéséért újabb élet jár.

RoboCop

Újabb beat ’em up / run and gun stílusú klasszikus, játéktermi darab, 1988-ból. Persze az egy évvel korábban a mozikban megjelent, szuperbrutális sci-fi akciófilmen alapult, és játéktermi darabnak gyártotta le a Data East. Aztán sok-sok más platformon is elérhető lett, az Atari ST-től az Apple II-n és a Commodore 64-en át az MS-DOS-ig, sőt, a Game Boyig. A játéktermekből a 8-bites otthoni számítógépekig és úttörő konzolokig jutó játék elsősorban a távolkeleten volt kirobbanó siker, de világszerte is eladtak belőle egymillió példányt. Európában az Egyesült Királyságban vitte a legtöbbre: a szigetországban az évtized legeladottabb játéka lett.

A RoboCop a kereskedelmi siker mellett komoly kritikai elismeréseket is szerzett, és imádták a felhasználók: a maga korában 10/8-9-es értékeléseket kapott, és ma is 93 százalékos elégedettségi mutatót társít hozzá a Google. Külön említést érdemel a rendkívül igényes zene, ami az Ocean Software verzióban csendül fel. Jonathan Dunn derűs, nyugodt dallamai, erősen ellentétben álltak mind a tényleges játék, mind pedig a forrásanyag hangvételével. Bár magához a game-hez nem igazán passzolt, az emberek szerették a filmek zenéjét, ami később a RoboCoptól elkülönülve is sikeres lett: használták reklámok és dokumentumfilmek aláfestéseként, illetve megjelent válogatásalbumon.

The Texas Chainsaw Massacre

Mind közül talán ez rendelkezik a legmegmosolyogtatóbb grafikával, de nem hiányozhat a listáról, már csak a legendás film, vagyis horrorsorozat miatt, meg azért sem, mert úttörő a maga nemében. A Wizard Video Games bátran vállalta fel, hogy adaptál egy rendkívül durva tartalmat, ami (mint mind a mai napig, bármely korhatáros kontent) rendkívül kockázatos projektnek bizonyult. Hiába a nagy nosztalgiával emlegetett Atari 2600, amire készült, és a kornak megfelelően szorgos munka, annyira brutális és kegyetlen játéknak kiáltották ki, hogy sok üzlet nem volt hajlandó forgalmazni. Az eladások meglehetősen visszafogottak voltak a durvulás miatt, ami mai szemmel nézve már nevetségesnek tűnik.

A játékban persze te lehetsz a filmek láncfűrészes gonosztevője, Bőrpofa, aki serényen hányja fűrészélre a territóriuma betolakodóit, miközben különböző akadályokat (kerítések, kerekesszékek, tehénkoponyák stb.) kerülget. A cél minden esetben a kiszemelt préda üldözése és megölése. Minden hulláért 1000 pont jár, és nagyon fontos gyűjtögetni, mert csak 5000 pont (vagyis 5 áldozat) után kapsz üzemanyagot fűrészhez. Ha kifogy a nafta, ugrik egy élet is. A játéknak akkor van vége, ha minden benzint elpöfögtél, amit a sztori során fel lehet venni.

Akár filmek, akár játék, mindegyiket imádjuk.

Ha bírod a retrot, ezt is olvasd el:

Alig kapni retro videojátékokat – most az is kiderült, miért és mennyire ritkák