Tech/Tudomány

A 18 karátos Apple Vision Pro-t szintén nem engedheted meg magadnak

2024.03.16. – Az Apple Vision Pro körül igazi hype alakult ki néhány hónapja, azonban szerintem abban egyetérthetünk, hogy az ára miatt nem mindenkinek lesz egyértelmű a vásárlás. Bár az Apple készüléke sokak számára ismét érdekessé tette a már régóta létező AR (kiterjesztett valóság) technológiát, 3499 dolláros induló ára miatt sokan nem igazán fognak hozzájutni. Igen, az több mint 1,2 millió forint. Ez azonban még olcsó is, ha figyelembe vesszük, hogy az aranyból készült változat milyen árcédulát kaphat.

Arany?

A Caviar természetesen ugyanaz az orosz cég, ami azzal szerzett hírnevet magának, hogy olyan egyedi telefonokat és készülékeket dob piacra, amiket kevesen engedhetnek meg maguknak. Csúcskategóriás iPhone-ok borítanak aranyba, gyémántba, és bizony ilyet tettek az Apple Vision Pro-val is. A különleges Vision Pro fejpántja legendás Connolly bőrből készült, amit az a cég biztosított, ami a brit királyi udvart és igen, a Rolls-Royce-t is ellátja. Ez a bőr nagyon puha, mégis tartós, és egyesek szerint az egyik legjobb, amit létezik.

Ezzel persze nincs vége. Kapott egy szép, 18 karátos aranyborítást az előlapján. A CVR Edition névre keresztelt különleges Vision Pro 2025 elején lesz kapható, és mindössze 24 darab készül belőle. A legbosszantóbb az, hogy a Caviar nem árulja el, mennyibe kerül a headset. A hivatalos oldalon az áll, hogy csak ajánlatkérés után mondják meg, mennyiért vállalják, és még akkor is csak hozzávetőleges árról van szó. Ezek alapján egyértelmű, hogy ha meg kell kérdezni az árát, akkor olyan összeg jön ki, amit tuti nem engedhetsz meg magadnak.

A Caviar legutóbb egy különleges bőrből készült iPhone 15 TOKOT dobott piacra, ami több mint 700 ezer forint, vagyis drágább, mint maga a telefon. Ezek alapján arra számítunk, hogy a fenti arany Vision Pro ára az alapár többszöröse is lehet.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Így néztek ki valójában? Történelmi személyekről készít portrét egy művész

Gábor János 2022. 11. 25.  - Becca, a Royalty Now alkotója régi fotók restaurálásával kezdte,…

19 perc telt el azóta...

Hát ezért annyira trágya egy csomó játék PC-s portja

Gábor János 2023.09.28. - Az utóbbi években nagyon sokféle akadály ugrott elő a bokorból, hogy…

53 perc telt el azóta...

Jól beszabályozzák az AI-t és ezt te is rendesen meg fogod érezni

Gábor János 2024.03.16. - Az Európai Parlament március 13-án elfogadta a mesterséges intelligencia szabályzásáról szóló…

1 óra telt el azóta...

Ilyenek voltak a 18+-os filmek játékadaptációi a ’80-as években

Gábor János 2023.08.14. - A videojátékok film- és sorozatadaptációnak ma érzékelhető hype-ja van, ott van…

1 óra telt el azóta...

Új képek a Senua’s Saga: Hellblade II-ből – szebb már nem is lehetne

Gábor János 2024.03.16. - A Ninja Theory megerősítette, hogy a Senua's Saga: Hellblade II tartalmazni…

2 óra telt el azóta...

Jön a kriptotörvény – ilyen szabályok vonatkoznak majd a digitális pénzedre

Gábor János 2024.03.16. - A Nemzetgazdasági Minisztérium beterjesztette az Országgyűlés elé a kriptoeszközök piacának szabályozásáról…

2 óra telt el azóta...