Életmód

Jön a kriptotörvény – ilyen szabályok vonatkoznak majd a digitális pénzedre

Gábor János

2024.03.16. – A Nemzetgazdasági Minisztérium beterjesztette az Országgyűlés elé a kriptoeszközök piacának szabályozásáról szóló kriptotörvény-javaslatot. A tervezetet a Nagy Márton vezette tárca már március elején nyilvánosságra hozta, amikor „társadalmi egyeztetésre” bocsátotta a kormányzati honlapon – emlékeztet a HVG.

A magyar kriptotörvény az Európai Unió kriptopiac-rendeletét (MiCA) vezeti be itthon. Ennek lényegét az Európai Tanács úgy foglalja össze, hogy a MiCA védi a befektetőket azáltal, hogy növeli az átláthatóságot, és átfogó keretet hoz létre a kibocsátók és a szolgáltatók számára, beleértve a pénzmosás elleni szabályoknak való megfelelést is. Az új szabályok a haszontokenek, az eszközalapú tokenek és az úgynevezett „stabil kriptopénzek” kibocsátóira vonatkoznak. Kiterjed továbbá a szolgáltatókra, például a kereskedési helyszínekre és azokra a pénztárcákra, ahol kriptoeszközöket tartanak. E szabályozási keret célja védelmet biztosítani a befektetőknek, elősegíteni a pénzügyi stabilitás megőrzését – ugyanakkor lehetővé tenni az innovációt és növelni a kriptoeszköz-ágazat vonzerejét.

Matolcsy György MNB-elnök a Parlamentben. Fotó: Kovács Attila / MTI

Emellett harmonizált szabályozási keretet vezet be az Európai Unióban, amely – tekintettel a kriptopiacok globális jellegére – javulást jelent a jelenlegi helyzethez képest, amikor is csak néhány tagállamnak vannak erre vonatkozó nemzeti jogszabályai. Most már hazánknak is lesznek, de, érdekes helyzetnek ígérkezik, hogy éppen az MNB és annak vezetője, Matolcsy György lesz a felügyelő intézmény és személy, hiszen a jegybankelnök finoman szólva sem nevezhető a kriptovaluták rajongójának. Tavalyi Facebook-bejegyzésében kifejtette:

„az Uniónak be kellene tiltania a legtöbb új, a bitcoinhoz hasonló eszköz bányászatának gyakorlatát. Egyértelmű, hogy a kriptovaluták illegális tevékenységeket is támogathatnak és általában pénzügyi piramisjátékot eredményeznek”.

Ez nyilván nem azt jelenti, hogy kötelezően át kell váltanod a kriptopénzed, mert törvénytelenné válik a birtoklása. Matolcsy azt látná helyesnek – és az MNB-nek, mint felügyeleti szervnek is bizonyára ezt a szerepet szánja -, ha az „uniós állampolgárok és cégek külföldön, a szabályozó szervek ellenőrzése mellett tarthatnának kriptovalutákat”. Magyarra lefordítva: az egyik legelső következmény, amire számítani kell, hogy az árfolyamkülönbözetből származó jövedelem utáni adózást jóval nehezebb lesz elmismásolni (de hát ki tenne ilyet, ugye?). A többi kiderül a gyakorlatban.

És ezt olvastad már?

Gábor János

Korábbi cikkek

LAN-parti emlékkönyv: képek a korból, mikor egymáshoz hordtuk a PC-t

Gábor János 2023.08.15. - Csodás kezdeményezés nyomán idézheted fel a 20-30 évvel ezelőtti LAN-partik hangulatát,…

11 perc telt el azóta...

Egy izgalmas meglepetéssel érkezik a Black Mirror 7. évada

Bódi Dániel 2024.03.15. - A Black Mirrort nem a rendszeressége miatt szeretjük-imádjuk. Már a tematikája,…

13 óra telt el azóta...

Ez eddig miért nem volt? – Hiánypótló funkció jön a Google Maps-be

Bódi Dániel 2024.03.15. - Lassan minden hétre jut egy újonnan bejelentett Google Maps funkció, ami…

15 óra telt el azóta...

Nincs egy hónap hátra a Nintendo 3DS és Wii U ciklusából

2024.03.15. -  Mondhatjuk, hogy minden konzol addig él, amíg be tudjuk kapcsolni, de a szolgáltatók…

15 óra telt el azóta...

CristijAn már vár EA Sports FC 1v1-re a Beat The Pro Challenge-ben

Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch csatornáján tavaly feltűnt…

23 óra telt el azóta...

Friss előzetesen a Star Wars Outlaws, ami DLSS 3, Ray Tracing és Reflex támogatással érkezik

2024.03.15. - A Ubisoft és a Massive Entertainment (akiknek a The Divisiont vagy az Avatar:…

23 óra telt el azóta...