Gaming

Komoly kihívót kaphat a Cyberpunk 2077 – Ilyen lesz a Nobody Wants to Die

2024.03.13. – Oké, tudjuk jól, hogy a Cyberpunk 2077 megjelenése nem volt éppen zökkenőmentes, de úgy érzem, ezt már mindenki elfelejtette. Olyannyira, hogy a játék javítása után szép lassan mindenki megnyugodott, a játék szépen fogy, sőt a CD Projekt RED körüli jogi vitát is elsimították. Nem is olyan rég a stúdió bejelentette, hogy a projektet közben le is zárták, de mindenki nagy örömére érkezik a Cyberpunk 2077 folytatása. Király!

Persze nem ez az egyetlen játék, amire érdemes figyelni, amikor a lengyel fejlesztésekről beszélünk. Nemrég ugyanis bejelentettek egy új címet, ami szintén a jövőben játszódik, műfaját tekintve pedig egy detektív kaland. A Critical Hit Games új játéka a 2329-es New Yorkban játszódik, és jó hír, hogy PC mellett érkezik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is.

De miről szól a Nobody Wants to Die?

A Nobody Wants to Die története szerint a Mortality Department nyomozóját, James Karrát irányítjuk, aki az életét teszi kockára egy sorozatgyilkos üldözése közben, aki a 24. század eleji New York-ban tartja rettegésben a város befolyásos embereit. Mindezt bonyolítja az a tény, hogy a technológia fejlődése lehetővé tette, hogy az embereknek örök élete legyen, mivel az emberi tudatot el lehet tárolni memóriabankokban, majd egyik testből a másikba át lehet öltetni. Feltéve, ha meg tudod fizetni.

A veszélyes küldetések során egy fiatal összekötő, Sara Kai lesz segítségünkre, közben pedig rengeteg sötét titkot fedezünk fel New York elitjéről.

A Steam adatlap szerint a játék igen csak cyberpunk hangulatot idéz, nyomoznivaló pedig lesz benne bőven. Az egészet pedig szépen beárnyékolja egyfajta sötét hangulat, szóval érdemes lesz ránézni. A gond az, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mikor érkezik. Valamikor 2024-ben, az tuti!

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

CDPR: „végeztünk” a Cyberpunk 2077-tel, jöhet az új játék

Gábor János 2024.03.13. - Eltelt néhány év, mire a Cyberpunk 2077 méltóvá vált a kezdeti…

33 perc telt el azóta...

Létezik egy Dragon Ball-epizód, amit még egyetlen magyar sem látott

Bódi Dániel 2023.03.12. - One Piece ide, Naruto és Pokémon oda, a Dragon Ballhoz fogható…

13 óra telt el azóta...

Rengeteg ajándékot húzhatsz be Call of Duty-ban, nem érdemes kimaradni

2024.03.12. - A Call of Duty fejlesztői márciusban nem finomkodnak. Hónap elején megérkezett a Warzone…

14 óra telt el azóta...

Több szinten is megújult az egyik legnépszerűbb PC-s segédprogram

2024.03.12. - Rengeteg alternatíva létezik a PC komponenseink megfigyelésére, kilistázására. Manapság azonban a legtöbb felhasználó…

14 óra telt el azóta...

Itt a vége: a Microsoft végleg elhantolja a Windows 10 21H2-t

Bódi Dániel 2024.03.12. - Itt az ideje végleg elengedni a Windows 10 21H2 kezét -…

14 óra telt el azóta...

Igazán meglepő ok miatt lehet kevesebb FPS-ed Counter-Strike 2-ben

2024.03.12. - Lassan elérkezünk a Counter-Strike 2 leleplezésének első évfordulójához. A Valve 2023 márciusának utolsó…

15 óra telt el azóta...