Film/TV

Létezik egy Dragon Ball-epizód, amit még egyetlen magyar sem látott


Bódi Dániel

2023.03.12. – One Piece ide, Naruto és Pokémon oda, a Dragon Ballhoz fogható anime-fenomén sem előtte, sem után nem készült, és előrebocsátom, hogy már nem is igazán fog. A napokban sajnálatos módon elhunyt, de hihetetlenül értékes életművet magáénak tudó Akira Toriyama meséje ugyanis még azoknak a szívébe is mélyen belopta magát, akik soha korábban, és többet később sem néztek animét, vagy egyenesen tartózkodnak a műfajtól. Ezt pedig egyetlen másik anime sem képes elmondani magáról.

A Dragon Ball Japán partjain messze túlért, körbe az egész világon: ahogyan Amerikában, úgy Spanyolországban, Olaszországban, Oroszországban, na meg Magyarországon is máig tömegeket mozgat Son Goku harca a gonosszal, akinek ügyeletes keménylegényét nem szimplán elverni, sokkal inkább kitartó és megingathatatlan személyiségével megváltoztatni akar. Legalábbis a Z-ben, előtte a szemtelen kisfiú Goku azért előszeretettel tört borsot mások orra alá – persze szigorúan a hecc kedvéért. Egy generáció feje lágya nőtt be Gokuéval együtt, míg mások a Z-vel csatlakoztak be a kalandba, mégis, az élmény ugyanaz.

Ennek állított megható, de kevesek által ismert emléket az a különleges epizód, amit néhány japán nézőn kívül más sosem láthatott.

Legalábbis majdnem teljesen biztos, hogy magyar rajongóból kevés olyan akad, aki 1993 szilveszterén éppen a szigetországban tartózkodott, és éppen a Fuji Television csatornáját nézte, amin a Dragon Ball Z speciális ünnepi részét vetítették. Utólagos pótlásra sem nagyon volt mód, a Toei ugyanis valamiért sosem vette elő többé ezt az epizódot, semmilyen formában nem került terjesztésre, de még digitálisan sem tették fel sehová, noha a világon másutt, ahová később ért a sorozat egészen biztosan megríkatott volna pár kölköt – annak ellenére, hogy sok minden amúgy nem történik benne.

Ebben a Dragon Ball Z 211. és a 212. része között játszódó „Looking Back at it All: The Dragon Ball Z Year-End Show!” című különkiadásban Goku visszatér a túlvilágról a családjához a karácsonyi és az újévi ünnepekre. Persze alig érkezik meg a nagy harcos, máris becsobban a téli hidegben a hátsó kertben forró fürdőző Gohan és Goten mellé, hogy fiaival elevenítse fel a rég- és közelmúlt legemlékezetesebb eseményeit – és harcait. Néha megállnak nevetni és kommentálni, majd a végén ünneplősbe szépen beöltözve boldog új évet kívánnak a rajongóknak.

A Toei ezt a részt kifejezetten 1993. december 31-re készítette, és bár icipici változtatással később bárhová be lehetett volna ékelni, mégsem tették sosem. Így 31 évvel ezelőtt végleg nyoma veszett az epizódnak, amit teljes egészében, jó minőségben azóta senki sem láthatott, és valószínűleg már nem is fog. Viszont, 2 évvel ezelőtt egy nagyon rossz verziót valakinek sikerült feltöltenie belőle a YouTube-ra, amire annak ellenére is kevesen bukkantak, hogy még angol feliratot is raktak rá. Tulajdonképpen ennyi maradt fenn az egyik legaranyosabb, legkedvesebb, és az egyetlen ünnepi Dragon Ball különkiadásból:

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Rengeteg ajándékot húzhatsz be Call of Duty-ban, nem érdemes kimaradni

2024.03.12. - A Call of Duty fejlesztői márciusban nem finomkodnak. Hónap elején megérkezett a Warzone…

2 óra telt el azóta...

Több szinten is megújult az egyik legnépszerűbb PC-s segédprogram

2024.03.12. - Rengeteg alternatíva létezik a PC komponenseink megfigyelésére, kilistázására. Manapság azonban a legtöbb felhasználó…

2 óra telt el azóta...

Itt a vége: a Microsoft végleg elhantolja a Windows 10 21H2-t

Bódi Dániel 2024.03.12. - Itt az ideje végleg elengedni a Windows 10 21H2 kezét -…

2 óra telt el azóta...

Igazán meglepő ok miatt lehet kevesebb FPS-ed Counter-Strike 2-ben

2024.03.12. - Lassan elérkezünk a Counter-Strike 2 leleplezésének első évfordulójához. A Valve 2023 márciusának utolsó…

3 óra telt el azóta...

Az iPhone 16 legnagyobb újdonságát nem csak a Pro széria kapja meg

2024.03.12. - Ha az Apple nem töri meg az elmúlt évtizedek trendjeit, akkor valamikor szeptemberben…

3 óra telt el azóta...

A király visszatért, ismét régi fényében tündököl ez a Warzone AR

2024.03.12. - A Call of Duty: Modern Warfare III 2023 novemberében jelent meg. A Warzone…

3 óra telt el azóta...