CS2

Igazán meglepő ok miatt lehet kevesebb FPS-ed Counter-Strike 2-ben

2024.03.12. – Lassan elérkezünk a Counter-Strike 2 leleplezésének első évfordulójához. A Valve 2023 márciusának utolsó napjaiban, egészen pontosan 22-én publikálta az első három CS2 videót. A közösség nagyon aprócska százaléka még aznap jogosultságot is kapott, ám ez leginkább a profi játékosokat és tartalomgyártókat foglalta magában. Sokan hajlamosak túlzásokba esni, ám a játék hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt hónapok során. A teljesítmény jelentősen javult, finomítottak a sub-tick rendszeren és 2024 februárjában már tartalmi frissítés is érkezett. Nem titok, hogy a csalókkal azonban még mindig hadilábon áll a Valve.

Szintén nem mehetünk el a még mindig létező teljesítményproblémák mellett sem. A Counter-Strike 2 sok olyan gépen nem fut már el, amin a CS:GO még eldöcögött. Ilyen áldozatok nélkül azonban nincs érdemi fejlődés, úgyhogy ez valamilyen szinten még érthető is. A nagyobb probléma, hogy méregdrága, high-end gépeken is vannak még anomáliák. Az FPS dropok mindennaposak lehetnek, sok esetben semmilyen megoldást nem talál ezekre a közösség. Úgy tűnik azonban, hogy sikerült egy meglehetősen érdekes hibajelenségre bukkanni a napokban.

Több Steam ismerős = kevesebb Counter-Strike 2 FPS?

Több Counter-Strike 2 játékos is jelezte az elmúlt időszakban, hogy a másodlagos fiókjaikon sokkal több FPS-t tapasztalnak, mint a fő fiókon. Természetesen ez azonos videóbeállítások és PC mellett értendő, azaz papíron csak a Steam profil különbözik. A legtöbben a Steam barátlistával és az ismerősök mennyiségével kötik össze. Nagy eséllyel a Counter-Strike 2 háttérfolyamatai folyamatosan frissítik az ismerősökkel kapcsolatos információkat, mely szélsőséges esetben nagy FPS különbségeket is okozhat. Néha nem árthat tehát tisztogatni a Steam barátlistánkat. A dolog érdekessége, hogy már a CS:GO-ban is megfigyeltek hasonlót, ám a Valve akkor sem kommentálta már az esetet.

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

Több szinten is megújult az egyik legnépszerűbb PC-s segédprogram

2024.03.12. - Rengeteg alternatíva létezik a PC komponenseink megfigyelésére, kilistázására. Manapság azonban a legtöbb felhasználó…

6 perc telt el azóta...

Itt a vége: a Microsoft végleg elhantolja a Windows 10 21H2-t

Bódi Dániel 2024.03.12. - Itt az ideje végleg elengedni a Windows 10 21H2 kezét -…

15 perc telt el azóta...

Az iPhone 16 legnagyobb újdonságát nem csak a Pro széria kapja meg

2024.03.12. - Ha az Apple nem töri meg az elmúlt évtizedek trendjeit, akkor valamikor szeptemberben…

36 perc telt el azóta...

A király visszatért, ismét régi fényében tündököl ez a Warzone AR

2024.03.12. - A Call of Duty: Modern Warfare III 2023 novemberében jelent meg. A Warzone…

51 perc telt el azóta...

Ekkor kerülhet a Dűne 2 az HBO Max kínálatába

Bódi Dániel 2024.03.12. - Bár a Warner egy egészen drasztikus átalakuláson esik át - még…

1 óra telt el azóta...

Xbox volt fejese: talán nem lesz több konzol a Series X és a PS5 után

Gábor János 2024.03.12. - Aligha lesz több konzolgeneráció a jelenlegi Xbox Series X|S és PlayStation…

3 óra telt el azóta...