Film/TV

Ekkor kerülhet a Dűne 2 az HBO Max kínálatába


Bódi Dániel

2024.03.12. – Bár a Warner egy egészen drasztikus átalakuláson esik át – még az HBO Max is megváltozik, van, ami biztos: a mozifilmek egy bizonyos idő után bekerülnek a vállalat streaming szolgáltatásának kínálatába. Ezért teljes magabiztossággal állíthatjuk, hogy záros időn belül Frank Herbert első regényének cselekményét a nagyvásznon is lezáró Dűne második része oly sok másik filmhez hasonlóan az HBO Maxon is nézhető lesz.

Az egyetlen kérdés csak az, hogy mikor?

Bár a Dűne első felvonása éppen egyszerre került a mozikba, mint streamingre, Denis Villeneuve grandiózus filmsorozatának második része esetében szerencsére már más utat választottak: előbb a filmszínházak kizárólagossága, és majd csak később lehet otthon is megnézni. Az okokat nem nehéz kitalálni: hiába az első rész önsorsrontó premier-stratégiája, végül óriási mozisiker lett, az ennek köszönhetően leforgatott folytatás pedig még azon is bőven túltesz.

Többek között erről is szót ejtett David Zaslav Warner-vezér a legutóbbi pénzügyi beszámolóban, ahol azt is elejtette, hogy a MAX (nálunk még HBO Max) szolgáltatás építése továbbra is fontos a vállalat számára, ezért a Wonka után tavasszal a Dűne: Második rész is bekerül a kínálatba. Mint mondtam, pontos dátumot nem ismerünk, de mivel a Wonka március 8-tól érhető el az HBO Maxon, így valószínűleg a Dűnére sem kell olyan sokat várni,

ami valamikor májusban – a hónap végén, legkésőbb június elején követheti Timotheé Chalamet másik filmjének példáját.

Itt azonban gyorsan hozzá kell tennem, hogy ha teheted, akkor érdemes inkább moziban megnézni a sci-fit, mert az első részhez hasonlóan a második Dűne sem spórol a szuperlátványos jelenetekkel – melyeken nem mellesleg a budapesti forgatások nyomán rengeteg magyar szakember dolgozott.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Xbox volt fejese: talán nem lesz több konzol a Series X és a PS5 után

Gábor János 2024.03.12. - Aligha lesz több konzolgeneráció a jelenlegi Xbox Series X|S és PlayStation…

1 óra telt el azóta...

Visszafordíthatatlan egészségkárosodást okozhat a gaming

2024.03.12. – Egy több mint 50.000 ember bevonásával végzett világméretű tanulmánysorozat áttekintése arra a következtetésre…

2 óra telt el azóta...

Így teljesítsd a Warzone titkos küldetéseit: értékes ajándékot kapsz

2024.03.12. - A Season 2 frissítés visszahozta sokak kedvenc Warzone pályáját, Fortune's Keepet. Az 'OG'…

2 óra telt el azóta...

A Steamen már elérhető a „világ legnehezebb játékának” utódja

2024.03.12. - Amikor a "legnehezebb játékról" van szó, akkor az emberek valószínűleg nem objektíven, hanem…

3 óra telt el azóta...

A pucér John Cena egy a sorban – a 8 legmeghökkentőbb Oscar pillanat

Gábor János 2024.03.12. - Bár a 2024-es, 96. Oscar-gála amiatt is emlékezetes, hogy nagyon nagy…

3 óra telt el azóta...

Széttépnék a bíróságon az Nvidiát – több százezer károsult is lehet

Gábor János 2024.03.12. - Jó nagy bajba keverhette magát az Nvidia a NeMo Megatron nevű…

4 óra telt el azóta...