Gaming

CDPR: „végeztünk” a Cyberpunk 2077-tel, jöhet az új játék

Gábor János

2024.03.13. – Eltelt néhány év, mire a Cyberpunk 2077 méltóvá vált a kezdeti hype-ra és, amennyire lehet, kiaknázta a benne rejlő lehetőségeket. A CDPR a játék 2020-as debütálása óta dolgozott a technikai problémák kijavításán, de érezte, hogy a gyatra rajt után ennél többre van szükség, így új funkciókkal egészítette ki az IP-t, átdolgozta a rendszereit, és végül 2023-ban még hozzá csapott egy kritikusok által elismert bővítményt, a Phantom Libertyt. Ez lett a végállomás a stúdió Cyberpunk 2077 csapata számára, és immár hivatalosan lezárták a fejlesztést.

Forrás: CD Projekt Red

A Cyberpunk 2077 játékigazgatója, Gabe Amatangelo a Game File-nak erősítette meg, hogy végeztek a játékkal. „Lehetséges, hogy lesz még valami apróság, ami itt-ott bekerül, mert

minél többet játszadozik vele az ember, úgy kerül elő néha valami”, amin javítani kell, vagy ami még „könnyen integrálható”.

A vezető az interjúban közölte: már javában zajlik a Cyberpunk 2077 folytatásának fejlesztése a CD Projekt RED új bostoni stúdiójában, ahol olyan veteránok irányítják a munkát, mint maga Amatangelo vagy Paweł Sasko quest director. A TweakTown szerint a CDPR azt a munkát és tervezői mentalitást viszi tovább, ami a Cyberpunk 2077 felújításához és a Phantom Liberty kiegészítőhöz kellett, szóval mindent megtesznek majd azért, hogy a következő epizód ne tengernyi hibával jelenjen meg, mint az elődje.

Például ezekre kell figyelni a CDPR-nál is:

Gábor János

Korábbi cikkek

Létezik egy Dragon Ball-epizód, amit még egyetlen magyar sem látott

Bódi Dániel 2023.03.12. - One Piece ide, Naruto és Pokémon oda, a Dragon Ballhoz fogható…

12 óra telt el azóta...

Rengeteg ajándékot húzhatsz be Call of Duty-ban, nem érdemes kimaradni

2024.03.12. - A Call of Duty fejlesztői márciusban nem finomkodnak. Hónap elején megérkezett a Warzone…

14 óra telt el azóta...

Több szinten is megújult az egyik legnépszerűbb PC-s segédprogram

2024.03.12. - Rengeteg alternatíva létezik a PC komponenseink megfigyelésére, kilistázására. Manapság azonban a legtöbb felhasználó…

14 óra telt el azóta...

Itt a vége: a Microsoft végleg elhantolja a Windows 10 21H2-t

Bódi Dániel 2024.03.12. - Itt az ideje végleg elengedni a Windows 10 21H2 kezét -…

14 óra telt el azóta...

Igazán meglepő ok miatt lehet kevesebb FPS-ed Counter-Strike 2-ben

2024.03.12. - Lassan elérkezünk a Counter-Strike 2 leleplezésének első évfordulójához. A Valve 2023 márciusának utolsó…

14 óra telt el azóta...

Az iPhone 16 legnagyobb újdonságát nem csak a Pro széria kapja meg

2024.03.12. - Ha az Apple nem töri meg az elmúlt évtizedek trendjeit, akkor valamikor szeptemberben…

14 óra telt el azóta...