Gaming

Sokan kiakadtak a Sony-ra, pedig a PlayStation exkluzivitás még mindig fontos

2024.03.11. – Tudom, hogy néha nagyon nehéz elfogadni, de sajnos (vagy nem sajnos) úgy tűnik, hogy a videojáték-ipar átalakulóban van. Ennek egyik része, hogy a korábban megszokott exkluzivitás új irányt vesz, annak ellenére, hogy sokáig ez volt a fő mozgatórugója a konzolvásárlásnak. A változás szele már erőteljesen érezhető, ami természetesen nem tetszik mindenkinek. Azok, akik most kicsit furán néznek a Sony-ra vagy a Microsoft-ra, van egy jó hírünk. A PlayStation esetében az exkluzivitás még mindig nagyon fontos, a nyitás viszont szükségszerű.

Alapvető változások

Nem is olyan rég, az Xbox-ról furcsa pletykák kezdtek terjengeni, miszerint egy rakás korábban csak a Microsoft ökoszisztémában elérhető játék kerül át más platformokra, PlayStation-re és Nintendo Switch-re. Még a hivatalos bejelentés előtt érkeztek a hírek, hogy ennek hallatán az Xbox tulajdonosok egy része elkezdte eladni a konzolt és a játékokat, mivel a multiplatform nyitás miatt minden értékét veszítheti. Később a Microsoft bejelentette, hogy pár játék valóban megjelenik más platformokon is, és a többség megnyugodott, hogy a Starfield nem járt így.

Nem sokkal később aztán jött a Sony, ami bejelentette, hogy szokásához híven egy újabb PlayStation exkluzív címét jelenteti meg PC-re. A Ghost of Tsushima PC-port bejelentése után sem maradt el a felháborodás, máris jöttek a dühös kommentek és a vicces mémek, hogy mennyire nem éri meg PS-t venni az exkluzivitás miatt, ha kb. minden megjelenik idővel PC-re is. Pedig a Sony hosszútávú céljai közt szerepel a PC-portok megjelentetése, a PC-sek nagy örömére.

De miért lehet ez, és miért kell az utóbbi időben minden nagy kiadónak a multiplatform felé fordulnia? A SIE America korábbi vezérigazgatója és a Worldwide Studios elnöke, Shawn Layden talán választ ad erre.

Sony first-party játékok

Shawn Layden nemrég a What’s Up PlayStation podcastban beszélt az exkluzivitás és a first-party játékok fontosságáról és a piaci szerepükről.

„Az exkluzivitás mindig is fontos lesz, segít fókuszban tartani, és kiemeli a platform funkcióit. Hogy mit tudsz megcsinálni technikailag, amit máshol nem lehet. De ahogy a platformod megismerik, és ahogy a piac felismeri, hogy hol helyezkedik el a játéklehetőségek panteonjában, úgy gondolom, hogy az exkluzivitás kevésbé lesz szükséges.”

Shawn Layden nemrég a Gamesbeat-nek is adott egy interjút a first-party játékok költségvetését illetően, ami tovább árnyalja a képet.

„Amikor egy játék költségei meghaladják a 200 millió dollárt, az exkluzivitás az Achilles-sarkad lesz. És ez csökkenti a megszólítható piacot. Különösen, amikor az ingyenesen játszható és a live service játékok világát éljük. Egy másik platform csak egy újabb módja annak, hogy még több embert vonzzunk be.”

Az exkluzivitásról

„A PlayStation sosem volt egy first-party platform, ami az exkluzivitásra törekedett. Ha megnézzük a Nintendót és a Segát a 90-es években, az ő first-party kiadásaik tették ki a szoftverpiac oroszlánrészét. A 10 legjobb játék mindig is Nintendo játék volt. A PlayStation mindig is a third-party-ra támaszkodott. Az exkluzivitás nem azért van, hogy piaci részesedést lopjon az Electronic Arts-tól vagy a Square-től, hanem hogy a torta nagyobb legyen” – mondta Layden.

Ami azt illeti, idén a PC nagyon megy. Az Xbox és a PlayStation eddigi legnagyobb slágerei a Palworld és a Helldivers 2, amiket főként a PC-s játékeladások táplálnak.

„A free-to-play játékok világban, mint tudjuk, az emberek 95%-a soha nem fog egy fillért sem költeni. Az üzlet a konverzióról szól. Azzal kell javítanod az esélyeidet, hogy nagyobb lesz a tölcsér. A Helldivers 2 ezt bebizonyította, amikor a PlayStation megjelenés mellett PC-re is elérhető lett. Megint csak szélesebbre nyitották a tölcsért, így több ember jutott be” – mondta.

Layden szerint az single player játékokra nem nehezedik nagy nyomás, hogy több platformon is megjelenjenek,  de szerinte „ha 250 millió dollárt költesz egy játékra, akkor a lehető legtöbb embernek akarod eladni, még akkor is, ha az csak 10%-kal több.”

Úgy tűnik, tehát, hogy a PlayStation exkluzívok rendkívül fontosak, főleg azok számára, akik kitartanak a Sony és a PS mellett. A fanok számára az exkluzív címek mindig is fontosak lesznek, a Sony pedig nem is hagyja őket cserben. Azt viszont be kell látni, hogy ha több játékost akarnak elérni, idővel nyitni kell a PC felé.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Ezek a világ legnagyobb CPU hűtői: amikor a méret a lényeg

2024.03.11. - A modern processzorok bizony nem szerénykednek, ha fogyasztásról van szó. A nagyobb éhség…

32 perc telt el azóta...

Rossz hírek érkeztek a mobilos The Division háza tájáról

2024.03.11. - Manapság már szinte minden nagyobb videojátékos franchise rendelkezik valamilyen mobilos epizóddal. Ott van…

1 óra telt el azóta...

Véletlen felkerült a Stellar Blade demója, 40 percnyi gameplay került ki

2024.03.11. - Megértem azokat, akik nagyon várják a Stellar Blade megjelenését. már csak azért is,…

1 óra telt el azóta...

Egy szál himbilimbiben ment az Oscar-színpadra John Cena

Bódi Dániel 2024.03.11. - A filmes szakma csúcsa, az elit gyülihelye, a filmkultúra netovábbja. Valahogy…

2 óra telt el azóta...

Érkezhet az új, durván realisztikus Ghost Recon játék, ezt tudjuk eddig

2023.03.11. - Talán az utóbbi években nem sikerültek olyan jól a Ghost Recon játékok, hogy…

3 óra telt el azóta...

Vesszük a Helldivers 2-t, mintha muszáj lenne – és Xboxra még nincs is

Gábor János 2024.03.11. - A Helldivers 2 alig több mint egy hónapos létezése hihetetlen sikertörténet…

4 óra telt el azóta...