Gaming

Rossz hírek érkeztek a mobilos The Division háza tájáról

2024.03.11. – Manapság már szinte minden nagyobb videojátékos franchise rendelkezik valamilyen mobilos epizóddal. Ott van példának okáért a Final Fantasy, aminek esetében a Square Enix komplett játékokat butított vissza annak érdekében, hogy a telefonon játszók kiélvezhessék egy-egy rész teljes történetét. A Final Fantasy VII Ever Crisis a hetedik rész és a Crisis Core történetét dolgozza fel, de ott volt korábban a Final Fantasy XV: Pocket Edition is. Aztán persze van már Call of Duty is mobilra, ahogy Minecraft, Assassin’s Creed, Black Desert, vagy éppen Diablo is. Nem csoda hát, hogy a Ubisoft is úgy döntött, hogy készít az egyik arany tojást tojó tyúkjából egy hordozható verziót, ez pedig nem lenne más, mint a The Division: Resurgence. A looter-shooter akció-szerepjáték mobilos ötlete egyébként széles körben pozitívan lett fogadva, komoly rajongótábor várja a megjelenést. Azonban most úgy tűnik, hogy kicsit le kell nyugtatni az érzelmeket…

Jön az, de mikor?

Mivel mostanában igazán csöndes volt a The Division: Resurgence kapcsán a Ubisoft, lehetett arra számítani, hogy a fejlesztés nem halad annyira simán, mint azt többen szeretnék. Jött is a hivatalos bejelentés, hogy az egyébként most márciusban esedékes akciójáték megjelenése kicsit csúszni fog, pontos dátumot viszont nem kaptunk.

 

Egészen mostanáig, ugyanis frissült a játékhoz tartozó App Store profil, amire már rá is biggyesztették a várható megjelenési dátumot.

Ezt pedig nem más, mint 2024 decembere.

Nagyon reméljük, hogy ez csak amolyan „helykitöltő” információ és nem a The Division: Resurgence hivatalos megjelenési ablaka. Ha utóbbi igazolódik be, akkor nemhogy nem áll jól a fejlesztés, de valami komoly gond adódhatott a játékkal a célegyenesben. Érdekes, hiszen már eredetileg tavaly meg kellett volna jelennie a játéknak, ám a fejlesztők biztosra szerettek volna menni, így az őszi megjelenésből egy nagyobb körben kiterjesztett tesztidőszak lett. Az USA, Brazília és Ausztrália kapott lehetőséget arra, hogy teszteljék a játékot, de mindenkit megnyugtatott a Ubisoft, csupán csak 2024. márciusáig kell majd várni. Nos, ez most már biztos, hogy nem így lesz, ráadásul a 2024. december tényleg olyan dátum, amiből könnyedén 2025. elejét tudnak kreálni a készítők.

Nagyon szomorú, hogy úgy fest, nem tudnak mit kezdeni a dologgal a fejlesztők, hiszen minél tovább tolják a megjelenést, annál kevesebb embert fog érdekelni a játék.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Véletlen felkerült a Stellar Blade demója, 40 percnyi gameplay került ki

2024.03.11. - Megértem azokat, akik nagyon várják a Stellar Blade megjelenését. már csak azért is,…

4 perc telt el azóta...

Egy szál himbilimbiben ment az Oscar-színpadra John Cena

Bódi Dániel 2024.03.11. - A filmes szakma csúcsa, az elit gyülihelye, a filmkultúra netovábbja. Valahogy…

59 perc telt el azóta...

Érkezhet az új, durván realisztikus Ghost Recon játék, ezt tudjuk eddig

2023.03.11. - Talán az utóbbi években nem sikerültek olyan jól a Ghost Recon játékok, hogy…

2 óra telt el azóta...

Vesszük a Helldivers 2-t, mintha muszáj lenne – és Xboxra még nincs is

Gábor János 2024.03.11. - A Helldivers 2 alig több mint egy hónapos létezése hihetetlen sikertörténet…

3 óra telt el azóta...

Már bele lehet nézni, milyen lesz a CS2 és a Tarkov szerelemgyereke

2024.03.11. - Megértem, hogy mostanában hatalmas az igény a realizmust tükröző lövöldözős játékokra, mivel a…

4 óra telt el azóta...

A magyar Oscar-győztes nem volt ott a gálán, az Oppenheimer tarolt

Gábor János 2024.03.11. - Félig-meddig érvényesült csak a papírforma a 96. Oscar-gálán, hiszen az Oppenheimer…

5 óra telt el azóta...