Értetlenül áll a világ egy semmirevaló játék, a Stroke előtt, amit 30 perc alatt dobott össze a fejlesztő, hogy aztán több mint 100 milliót kaszáljon vele.


Gábor János

2024.02.21. – Videojátékot fejleszteni drága és időigényes dolog, ez nem újdonság. Egy AAA címen általában évekig dolgozik többezer ember és akár több tucat fejlesztő stúdió, így a költségvetés több százmillió dollárra rúghat, és a bevétel még a jól sikerült IP-k esetében is általában csak néhányszorosa a rájuk áldozott összegeknek. Hogy tudta arányaiban ennek sokszorosát egy videojáték, aminek epizódjait fél óra alatt készítette el egyetlen self-made programozó, gyakorlatilag nulla dollárból, hogy aztán 280 ezer angol fontot, vagyis

110-120 MILLIÓ forintot keressen vele?!

Ez a játéksorozat a PlayStationre kapható Stroke, ami nem szól másról, mint digitális állatok simogatásáról. Tényleg, ennyi. A The Guardian megtalálta a fejlesztőt, TJ Gardner személyében, aki gyakorlatilag ujjgyakorlatként dobja össze a Stroke egyes epizódjait, mostanra kb. fél óra alatt, úgy, hogy ehhez gyakran még a pizsamáját se veszi le az angliai Harlesdenben lévő otthonában. „Őszintén megvallva az első játékkal nagyjából 7-8 óra alatt végeztem, de a következő részek, például a Stroke the Beaver már tényleg nem tartott tovább 30 percnél” – árulta el.

A Stroke a zodiákus legprimitívebb játéka (ha lehet ennek nevezni), ami létezik: nélkülöz bármiféle animációt és csupán annyi az egész, hogy nagy sötétkék képernyő közepére biggyesztett állatfotót kell „nyomkodni” az X gombbal addig, amíg az ember el nem éri a 2000 trófeát. Ha ma csak egy videóba nézel bele, az ez legyen. Íme a Stroke egyik epizódja, a Stroke the Spider lo-fi gitárdallamos aláfestéssel történő végigjátszása, hat percben:

Gardner nem elég, hogy pénzt kér ezért a szemétkupacnak is kevés valamiért, fáradhatatlanul tölti fel a Stroke újabb és újabb epizódjait, amelyekben a szokásos kutya-macska páros mellett már hódot, lovat, papagájt, kígyót, pókot, koalát – összesen több tucat állatot lehet simogatni nyomkodni. Azt gondolnád, ezért nincs élő ember, aki pénzt adna, de nagyot tévedsz: a fejlesztő jó lóra tett a játékkal, ugyanis a Stroke epizódjait az első rész 2022 szeptemberi megjelenése óta több mint 120 ezer alkalommal töltötték le, egyenként 1389 forintért. A teljes bevételből 30 százalékot kér a Sony, de Gardnernek így is megmaradt 116.000.000 forint – még egyszer: szinte nulla idő- és pénzbefektetésért cserébe! Ezt tényleg megérné utána csinálni – lehet leckéket venni PS-en, amire jelenleg akciósan, csak 972 forintba kerül az állatsimogató (vagymi) egy-egy része.

Mondjuk akkor se mindig sikerülnek a játékok, ha jó sokat költenek rájuk:

Miért jelenik meg egyre több sz@r állapotú AAA-s játék?

×