Akciófigyelő

Siess! 7700 forint helyett INGYEN lehet a tiéd egy zombis játék

2024.02.14. – Ne rémisszen meg senkit, de amikor én megjelenésekor napokig pörgettem a Dead Islandet, mert egy zseniális játék, hetekig zombikkal álmodtam. Ez persze mondom, annak is köszönhető, hogy heteken keresztül le sem tudtam tenni, annyira izgatott a történet és a zombik hentelése. Bár igaz, hogy azóta megjelent a várva várt Dead Island 2 is, most a Deep Silver a 2011-s Dead Island kvázi folytatását ingyen adja. Ráadásul nem is az alap kiadást, hanem

a Dead Island: Riptide Definitive Editiont.

Dead Island

Aki esetleg nem ismerné, a Dead Islandben egy szigetre kerülünk, ami gyakorlatilag egy üdülőparadicsom. Amikor azonban véletlenül kitör a zombiapokalipszis, egy maroknyi túlélő megpróbál kijutni a szigetről. A legjobb, hogy a karakterünket mi választhatjuk ki, mindegyiknek más-más már tulajdonsága előnyös. A lényeg azonban úgyis mindig ugyanaz: válogatott módszerekkel kell kinyírni a kisebb-nagyobb zombikat, hordákat, segítenünk kell a sziget lakóinak, miközben a végső cél, hogy kijussunk a szigetről. A Riptide az alapjáték történetét folytatja egy új helyszínen, ahová a túlélők érkeztek. A játék persze DLC kiegészítőt is kapott, ami szintén benne van ebben az ingyenes verzióban.

Mit tartalmaz?

  • Benne van az összes korábban megjelent DLC
  • Teljesen felújított: Teljes HD felbontás, továbbfejlesztett grafikával és fotorealisztikus világítással, árnyékolással.
  • Változatos hentelés – A zombik többféleképpen esnek darabokra
  • Kooperatív mód: Együtt lehet tolni a haverokkal

 

A játékot a Steamről tudod behúzni és letölteni. Ha ezt megteszed 2024. február 15, délután 5 óráig, akkor örökre megmarad. A játék amúgy 19,99 euró lenne, vagyis nagyjából 7700 forint. Éljenek a zombik! Vagyis haljanak!

További ingyenes játékok:

DV

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

7 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

7 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

7 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

7 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

8 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

10 óra telt el azóta...