Gaming

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. – Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi kategória rajongói mindig azzal érvelnek, hogy az asztali gépek lényegében mindent tudnak. Ha elég erős vasat rakunk össze, akkor minden PC címet pörgethetünk rajtuk, valamint konzol exkluzív játékokat is, ha megtaláljuk a megfelelő emulátort. A szépséghibája ennek a narratívának az, hogy az emulátorok nem hivatalos programok, ráadásul a legtöbb esetben kalózkodás mezsgyéjén jutnak ROM-okhoz – például Switch játékokhoz – az emberek. Olyan helyzetből van a legkevesebb, hogy valaki rendelkezik az adott játékkal és így „jogosan” használja a letöltött játékot a PC-jén is. A Nintendo is azoknak az óriáscégeknek a csoportját erősíti, ami kifejezetten nem szereti, ha szórakoznak a termékeivel. Ott vannak példának okáért a rajongói Pokémon játékok, amiket úgy üldöz a japán vállalat és a The Pokémon Company, mintha nem lenne holnap. S legutóbb már az emulálókkal is felvették a kesztyűt.

Legendás cím szokatlan környezetben

Persze a Nintendo jogi csatározásai sosem hatották meg igazán a játékosokat, épp ezért léteznek még mindig homebrew programok a platformokon. Egy orosz hacker most például az egyik kedvenc játékát, a Grand Theft Auto V-öt próbálja portolni a japán konzolra, ami valljuk be, őrületesen nagy vállalás.

Forrás: Rockstar Games

Maga a játék nem tegnap jelent meg, már PS3-on és Xbox 360-on is lehetett pörgetni a híres bűnözőszimulátor ötödik számozott epizódját. Azóta már teljesen kifutott ez a generáció, megjelent az aztkövető, aminek hajnalán már szintén túl vagyunk, s most itt a PS5 és Xbox Series időszak, ami a szakértők szerint már túl van a féltávon, ám még mindig a GTA V a „sláger” a Rockstar kínálatában. Jó, pár hónapja végre bejelentették a hatodik részt, ami jó eséllyel valamikor 2025 végén, vagy 2026-ban láthat napvilágot. A Nintendo Switch nem egy erőmű, de ha azt vesszük, hogy a GTA V egy 11 éves játék, még akár össze is jöhet az orosz hacker vállalása.

 

A projekthez a Rockstartól kiszivárgott adatokat, valamint egy hivatalos fejlesztői szettet használ. A jelentések szerint a játék bevezető része már játszható formába lett hozva, ami azt jelenti, hogy idővel a teljes egészét sikerülhet portolni. A kihívás nehezén már túl van az orosz fejlesztő, már csak be kell fejezni a menetet.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Ígéretes AI chatbotot fejleszt az Xbox – Segít, ha gond van a konzollal

Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…

4 perc telt el azóta...

„Kötelező” lesz mostantól Warzone-ban a csapatod mellé landolni

2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…

35 perc telt el azóta...

Űrszemét csapódhatott egy floridai házba – A NASA vizsgálódik

2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…

60 perc telt el azóta...

Idén is sokan bevették: a legjobb nem csak gamer áprilisi tréfák 2024-ben

Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…

1 óra telt el azóta...

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

2 óra telt el azóta...

Így nézd meg, hogy a Windows 10 / 11 hány pontot ad a gépedre

2024.04.02. –A legtöbb PC felhasználó örömszerzés céljából állítja össze az éppen aktuális számítógépet. Az emberekben azonban…

3 óra telt el azóta...