Tech/Tudomány

Ilyen hardver lapul az Apple Vision Pro-ban – MacBook az arcon?

2024.01.21. – Az Apple 2023 júniusában tartotta a WWDC 2023 eseményét. Az előzetes pletykák alapján már lehetett sejteni a konferencia előtt, hogy egy teljesen új termékkategóriát leplezhetnek majd le. Szerencsére a szivárogtatók ezúttal sem tévedtek. Az iOS 17 újdonságainak bemutatása és az ikonikus „One more thing” mondat elhangzása után Tim Cook bemutatta az Apple Vision Prót. Az óriáscég már akkor kijelentette, hogy a forgalmazásra bizony még hosszú hónapokat kell várni, első körben pedig csak az Egyesült Államokban lesz kapható a méregdrága termék.

December elején már sejteni lehetett, hogy csak néhány hét választ el minket a tényleges forgalmazástól. Az Apple szépen csendben elrendelte az Apple boltok dolgozóinak oktatását. Januártól az eladók speciális tréningen vesznek majd részt, ahol nem csak az AR/VR/MR szemüveg legfontosabb tulajdonságait ismerhetik meg, de azt is megtanulják, hogy milyen módon adhatják át ezeket minél hatékonyabban a potenciális vásárlóknak. Az egyedi alapbeállításokról nem is beszélve, melyet szintén az Apple boltokban kell személyre szabni. Nem véletlenül, hiszen például a rossz illeszkedés akár teljesen tönkre is teheti az első pillanatokat, a cég pedig kifejezetten kényes erre. Az Apple a napokban pedig frissítette a Vision Pro hivatalos weboldalát is.

Kiderült, hogy milyen hardver lapul az Apple Vision Pro-ban

Vision Pro

Minimális elképzelése lehetett már a technológia iránt rajongóknak a hardverről, ám az Apple konkrét specifikációkat eddig nem igazán közölt. A frissített weboldal több, nyitott kérdésre is választ adott:

  • A gép lelkét a MacBook Air-ben és iPad Pro készülékben megtalálható M2 processzor adja
  • Ezen kívül a korábban leleplezett, R1 nevet viselő segédprocesszor is kiveszi a részét a munkából, melynek audió/videófeldolgozó egysége inkább az M3 Max erejét idézi
  • A Vision Pro 256 GB, 512 GB és 1 TB tárhelyekkel érkezik, mindegyik esetben 16 GB memória segíti a rendszer működését
  • A Vision Pro 90 Hz, 96 Hz és 100 Hz megjelenítést is támogat

A Vision Pro előrendelése tehát már elkezdődött, február másodikán kaparinthatják meg az első, szerencsés felhasználók. A korábban ismert specifikációkat pedig erre találod. 

Forrás: TechSpot

 

Arpi

Korábbi cikkek

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

2 óra telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

3 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

3 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

3 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

4 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

4 óra telt el azóta...