Az Xbox konzolokon is kezdetét vette az év utolsó nagy játékvására, amely keretében nem egy 2023-as remekművet rámolhatunk be kifejezetten kedvező árakon.

Bódi Dániel

2023.12.15. – Megszoktuk már, hogy a legnagyobb digitális áruházakban – úgy az Xbox és a PlayStation boltjaiban – év végére még bedurrantanak egy gigantikus akciót, hogy az összes játékra összekuporgatott pénzünket is náluk költsük el. Ennek rendje és módja szerint pedig a Microsoft gépein is elrajtolt az idei esztendő utolsó nagy játékvására, amiben egészen remek, már-már kihagyhatatlan árakon tolják elébünk a legjobb, nem is olyan ritkán 2023-as alkotásokat, melyek láttán azonnal nyílik is a remegő gamer pénztárca.

A Visszaszámlálási akciónak címkézett jóárasításban pedig egészen biztosan sok forintot fogunk otthagyni, ugyanis a közel 1500 karcsúsított cím között olyan remekművekre lecsaphatunk az eredeti áruk töredékéért csupán, mint például a varázslatos Hogwarts Legacy, a Jedi: Survivor, a több helyütt az év egyik legjobbjának is kikiáltott Alan Wake II, a Resident Evil 4 különösen jól sikerült remake-je, 2023 legjobb indie játéka: a Dredge, vagy sok más mellett az alapokhoz némileg visszatérő AC: Mirage. Szóval fokozottan érdemes alaposan átnyálazni az ajánlatot, ami január 2-án ér véget – de, hogy az Xbox-tulajdonosok dolgát megkönnyítsem, a teljes akciós kínálatot átnyálazva hoztam néhányat az általam vélt legjobb vételekből:

Ne feledd, az Xbox Visszaszámlálási akciója 2024. január 2-án véget ér, csak addig – illetve a következő akcióig – lehet ennyire kedvező árcédulával berámolni a kiszemelt címeket.

Ezekből viszont egyetlen egyre se költs:

Ennél a 10 szégyentelen játéknál nem találtunk rosszabbat 2023-ban

×