Ezen a héten is érdemes ellátogatni a Steamre, ahol 5 újabb megjelenésű játékkal játszhatunk teljesen ingyen, egyetlen árva peták elköltése nélkül.

2023.12.10. – Aki napi rendszerességgel bújja a Leet Magazin online hasábjait, vagy legalább vasárnaponként velünk szokott tartani, annak nem túl nagy újdonság a hetente visszatérő Steam ingyen játékos gyűjtésünk.

Ezekben a cikkekben azokat a címeket szoktuk kiemelni, melyeket az alkotóik ingyen és bérmentve kínálnak a játékosoknak, remélve, hogy kiváló szórakozással szolgálnak majd azoknak, akik rájuk találnak. A nem leplezett célunk mindezzel, hogy nagyobb közönséghez eljuttassuk ezen alkotásokat, melyek sokszor teljesen elsikkadnak a nagyobb marketingbüdzséből gazdálkodó címek árnyékában.

Ezen a héten pedig 17 újabb érdekes kincsre bukkanhattunk rá, melyek bár nem veszik fel a versenyt olyan 2023-as nagyágyúkkal, mint a Spider-Man 2, a Baldur’s Gate 3 vagy az Alan Wake II, de ha valami könnyedebbre – és ingyenesre, pénztárca barátra vágyunk, akkor az alábbiakkal semmiképp sem nyúlunk mellé, egészen remek kikapcsolódást nyújthatnak.

  • Fantasy Fighters – egy igazán különleges, kizárólag egyedül és/vagy local coopban játszható stratégia, amiben amolyan fantasy sakkot vívhatunk a haverokkal.
  • The Finals – az egykori DICE fejlesztőkből álló Embark Studios első játéka, ami a Battlefield, a Call of Duty, a heist játékokat ötvözi az hero shooter és arénaharcos műfajokkal. Jelenleg ez a Steam egyik legnépszerűbb multiplayer játéka, amit már a CoD-nál és a BF-nél is többen játszanak a platformon.
  • A Date with Death – egy fura randiszimulátor/visual novel, amiben nem más a nagy feladat, mint meghódítani a Kaszás „szívét”
  • Shotgun Shenanigans – egy végtelenül egyszerű, minimalista FPS, amiben fegyverekkel kell Rocket League-szerű meccseket vívnunk.
  • Does It Stack? – egy fizikán alapuló puzzle, amit sajnos csak VR-ban lehet játszani, de remélhetőleg ez hamarosan megváltozik. A játékban mindenféle cuccot kell egymásra pakolnunk úgy, hogy az lehetőleg ne dőljön el. Elképzelhetetlenül fun.

The Finals

  • SpaceDRG – az 1980-as évek árkád játékait idéző shoot’em up(?), amitől garantáltan összehányod magad (mármint, nem azért mert rossz)
  • ManaSoul – egy pizelgrafikás atomretro és atomszórakoztató MMORGP, ami bár korai hozzáférésű, már most több tucat játékórára való tartalom van benne
  • HAWKED – egy meglepően egyedi, animációs filmeket idéző PvPvE extraction shooter, ami különféle puzzle-elemekkel és óriási legyőzendő szörnyekkel bolondítja a The Division 2 Dark Zone-féle receptet.
  • Die in the Dungeon: Origins – egy pakliépítős körökre osztott roguelike, amiben kártyák helyett kockákkal kell megvívnunk a csatáinkat. Ez az ingyenes verzió valójában egy bevezetés a teljes kalandba, egy prológus, ami várhatóan 2024-ben fog megjelenni.

HAWKED

  • Cats Hidden in the Jingle Jam – „egy keresd meg a képen” típusú puzzle, amiben 100 alaposan elrejtett cicát kell megtalálnunk egy óriási, kézzel rajzolt pályán.
  • 100 Christmas Cats – pontosan ugyanaz, mint az előbbi, vagyis rejtőzködő macskákat kell felkutatnunk sasszemünkkel, ezúttal egy karácsonyi témájú rajzon.
  • An Arcade Full of Cats – szintén, csakhogy most egy árkád játékokkal teli helyen kell macsekokra vadásznunk
  • Bronzebeard’s Tavern – egy egyedül vagy 3 másik haverral játszható kocsmaszimulátor, amiben törpökkel kell egy fantasy világ könyöklőjéből nagy presztízsű vendéglátó egységet varázsolnunk. A szórakoztató játékot a Media Design School tanulói készítették.

Bronzebeard’s Tavern

  • Jake’s Halloween Night – egy retro, pixelgrafikás rövidke, de meglehetősen jól sikerült horror-kalandjáték, amiben egy gyilkos bulira kell alaposan felkészülni.
  • Pinball M – a budapesti székhelyű Zen Studios legújabb, ezúttal horror tematikájú flipperjátéka, aminek természetesen van ingyenes asztala is. Ha viszont arra ráuntunk, megismertük az összes titkát, akkor némi apróért cserébe ikonikus horrorfilmes flipperek mögé is beállhatunk.
  • William and Sly: Classic Collection – a legjobb Flash-játékok egyike, amiben egy kíváncsi rókát irányítva kell kalandoznunk egy kézzel festett csodás világban. A csomag része az első két rész, amit bőven befejezhetünk, mielőtt 2024-ben megérkezne a teljesen megújított, immáron 3D-s környezetben játszódó harmadik rész.
  • MalovMetaArt – kicsit elcsépelt már a metaverzum, pedig igazán sosem léptünk át a küszöbén. Pedig, ha valaminek tényleg van értelme, akkor az olyan projektek mint a MalovMetaArt, ami egy VR-ral látogatható virtuális múzeum, ahol valódi műkincsek pontos másait csodálhatjuk meg olyan közelségről, amilyenben még a valóságban sem. Ha az iskolában eszköz volna a VR fejes, akkor ez a „program” minden bizonnyal az oktatás része lenne.

MalovMetaArt

De erről sem érdemes lemaradnod:

Ebben az ingyenes játékban végre kinyírhatod a Gyalogkakukkot

×