Gaming

Teljesen komoly: párat kell aludni és a Netflix az öledbe ejti a GTA trilógiát

2023.11.30. – Óriási követ dobott az állóvízbe a Netflix azzal, hogy bejelentette: hozzávágja az előfizetőihez az ismert GTA trilógiát. A streaming szolgáltató eddig is nagyon erősen bővítette a játékkínálatát, de ez alighanem a legnagyobb húzás eddig.

Mi is kiszúrtuk a múlt hónapban a hírt, hogy a Netflix komoly tárgyalásokba kezdett a Take Two-val, hogy megszerezze egyes GTA játékok forgalmazási jogait. Akkor még csak találgatni lehetett, hogy pontosan milyen formában valósulhat meg egy ilyen együttműködés, hiszen a streaming szolgáltató nem konzol és PC, hanem mobilplatformokra szánt game-ekben utazik. A GTA: Chinatown Wars ugye megjelent Androidra, így elsőre arra tippelhettünk, hogy ezt szerzi meg a Netflix.

Kiderült azonban, hogy a valóság ezúttal sokkal-SOKKAL szebb, mint gondoltuk.

A Netflix az X-en hivatalosan is bejelentette, hogy mely GTA címeket jelenteti meg mobilra. Nem kis (és kellemes) meglepetésünkre az történik, hogy a franchise három klasszikus játékát összefoglaló, eredetileg 2021 novemberében megjelent Grand Theft Auto Trilogy – The Definitive Edition mobilos verziója válik elérhetővé. Szóval egész konkrétan, ha előfizető vagy, ezeket játszhatod önfeledten, minden további díjazás nélkül:

  • Grand Theft Auto III
  • Grand Theft Auto: Vice City
  • Grand Theft Auto: San Andreas

Ráadásul nem is kell sokat várnod rájuk! A három közönségkedvenc GTA-cím december 14-től érhető el az App Store-ban, Google Playen és a Netflix mobilalkalmazásában.

Mindez csak tovább fokozza az egyre izzóbb GTA-őrületet:

Gábor János

Korábbi cikkek

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

3 óra telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

4 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

4 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

4 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

5 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

5 óra telt el azóta...