2023.11.29. – Nincs olyan gamer a glóbuszon, aki ne várná lelkesen a minden decemberben érkező The Game Awardsot, hiszen a nagy játékkiadók előszeretettel tartogatják nagy bejelentéseiket erre az eseményre. Ez nem újdonság. Az viszont igen, hogy az Xbox külön közleményben, ráadásul titokzatoskodva hívja fel a figyelmet a díjátadóra. Szerintük okvetlenül nézni kell, mert záporozni fognak a nagy Xbox hírek.
A szűkszavú, de annál jelentőségteljesebb sajtóközlemény azt írja, az Xbox részéről „fontos bejelentésekre” lehet számítani. Ezekért és a konzolgyártó szerint „további fontos Xbox hírekért” biztosan érdemes lesz élőben nézni a gálát, magyar idő szerint december 8-án hajnali fél 2-től.
A Microsoft legutóbb 2019-ben helyezett ekkora hangsúlyt a The Game Awardsra: akkor az Xbox Series X-et jelentették be, párban a Ninja Theory játékával, a Senua’s Saga: Hellblade 2-vel. Ezt nyugodtan nevezhetjük nagy jelentőségű leleplezésnek, szóval idén sem számítunk kevsebbre, ha már fokozzák a hype-ot az esemény körül.
Amint azt szeptemberben mi is kiszúrtuk a Microsoft és az amerikai versenyhivatal jogi csörtéjének irataiban: a cég egy frissített újgenerációs konzolt tervez piacra dobni. Az akkor és ott Brooklin kódnéven bemutatott Series X Refresh több szempontból is nagy változást jelent a ma ismert konzolokhoz képest: henger alakú dizájnt, nagyobb tárhelyet, alacsonyabb energiafogyasztást tartogat, ráadásul 100 százalékban újrahasznosított anyagokból készül. Optikai meghajtó viszont nuku, ami alighanem új trendet jelent, hiszen a legutóbbi statisztikák szerint a világ gamerei már nem igazán igénylik a fizikai kiadványokat.
Mivel az Xbox nagyon nyomatékosan felhívta a figyelmet a világ egyik legnagyobb gaming díjátadójára, mérget vennénk rá, hogy ezt a konzolt jelentik be hivatalosan is, egy 2024-es megjelenési dátummal.
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…