Ha azt gondolod, hogy az Apple okosgyűrűt csak az ujjadon tudod viselni, akkor tévedsz. Egy szabadalom szerint máshol is viselhető lenne.

2023.11.29. – Úgy tűnik, hogy a gyártók egyre inkább kicsinyíteni akarják az okoskiegészítőket, hogy azokat könnyebben magunkkal tudjuk hordani. Olyan cégek, mint az Oura már több okosgyűrűt is piacra dobott, a Samsung pedig a pletykák szerint 2024 januárjában jelent be egy Galaxy Ringet, valószínűleg az új Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra okostelefonok mellé. Az Apple persze szintén nem akar lemaradni ebben a versenyben, és gőzerővel dolgozik egy saját okosgyűrűn.

Ami lehet, hogy olyan lesz, ami alapvetően különbözik a többi okosgyűrűtől.

Ahogy arról az AppleInsider friss cikke egy nemrég benyújtott szabadalom alapján említést tesz, az Apple okosgyűrűt nem feltétlenül kell majd az ujjunkon hordanunk. Sőt, a szabadalom szerint szinte bárhol máshol is viselhető, például a csuklón, karon, lábon, bokán, nyakon, fejen és/vagy más testrészén. Az utolsót mindenki találja ki maga, de értitek szerintem.

Bár egyelőre kevés információ áll rendelkezésre, az Apple okoseszköze úgy jelenne meg, hogy gyakorlatilag bármilyen testrészre illeszthető legyen. Hogy ezért több különböző termék készül, vagy a gyűrűnek a méretét lehet változtatni, azt nem tudni. Az viszont biztos, hogy az okosgyűrű olyan funkciókat tartogat majd, mint amiket a már elérhető modellek. Méri majd a pulzusszámot, a véroxigénszintet, a lépésszámot, stb. Az Apple szabadalma azonban lehetővé teszi, hogy a test különböző részeire illesszük. Így lehet majd Apple okoskarkötő, okosfejpánt, okos-bokalánc.

Fontos megjegyezni, hogy az Apple – más cégekhez hasonlóan – szinte mindenre benyújt szabadalmat, ami a mérnökeinek eszébe jut. Tehát ez a szabadalom önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy bármi ilyesmire számíthatunk a boltban. De az ötlet ettől függetlenül érdekes.

A borítókép illusztráció

Ez is érdekes:

Idén lesz majd gigantikus ingyen játékosztás az Epicen?

×