Az Xbox főnöke szerint azok is az Xbox közösség részének tekinthetők, akik Sony PlayStation vagy Nintendo Switch konzolon játszanak.

2023.11.06. – Egyes statisztikák szerint nagyon sok olyan ember él már a Földön, aki játszik valamilyen szinten, rendszeresen videojátékokkal. A legfrissebb adatok szerint már több mint 3,09 milliárd ember számít gamernek, a kicsivel több mint 8 milliárd emberből. Mégis valamiért a játékosokat szeretjük felosztani különböző közösségek alapján. Van többek között Call of Duty közösség, PUBG közösség, streamer-rajongói közösség, konzol közösség és PC közösség, stb. Vannak pedig, akik úgy gondoltak, hogy külön közösségként lehet kezelni a Playstation, Xbox és Nintendo játékosokat is. Nos, úgy tűnik, hogy az Xbox vezetője nem így gondolkodik.

Phil Spencer a PS5 és a Nintendo Switch játékosait is az átfogó Xbox közösség részének tekinti.

Xbox közösség

A japán Famitsu magazinnak adott új interjúban az Xbox vezetőjét, PhilSpencert arról kérdezték, milyen elképzelései vannak most, hogy a Microsoft sikeresen felvásárolta az Activision-Blizzardot. Az Xbox vezér kijelentette, hogy mivel a felvásárlásnak köszönhetően az Xbox több játékot tud PS5-ös és Nintendo Switch platformokra megjelentetni, következésképpen az említett platformokon játszókat is az Xbox közösség részének tekinti.

Spencer ezen kívül a ROG Ally és a Steam Deck felhasználóit is már az Xbox közösség részének tekinti, hiszen ezeken a platformokon olyan játékokkal is lehet játszani, amit az Xbox adott ki. Ilyen például a Redfall vagy a Starfield. Mivel a Microsoft most már az Activision-Blizzard olyan címeit is birtokolja, mint a Call of Duty: Modern Warfare 3 és az Overwatch 2, a logika alapján már ezek a közösségek is az Xbox közösséghez tartoznak. Az Xbox mostantól ugyanis teljes ellenőrzése alatt tartja az olyan nagy játékfranchise-okat, mint a Call of Duty, az Overwatch, a Diablo, a World of Warcraft stb.

Figyelembe véve, hogy az Xbox éppen az év elején írt alá egy durva, 10 éves szerződést, hogy a Call of Duty játékok a Nintendo rendszereire is megjelennek, nem meglepő, hogy Spencer az Xbox közösség részének tekinti az onnan érkező játékosbázist. A kérdés azonban összetett.

Mi az a játékosközösség?

A fenti logika persze erősen megkérdőjelezhető, amikor arról beszélünk, hogy mi is számít játékosközösségnek. Egy definíció szerint ugyanis a gaming közösség olyan emberek csoportja, akik azért gyűlnek össze, hogy megosszák egymással a videojátékok iránti szeretetüket. Ez a szeretet persze vonatkozhat platformokra, játékokra, sőt akár tartalomgyártókra is. A játékközösség célja pedig, hogy a közösség tagjai segítsék és támogassák egymást, tanácsot adjanak egymásnak, hogyan lehet bizonyos játékokban fejlődni.

A kérdés persze az, hogy aki például kifejezetten azért játszik PlayStation konzolon, mert elkötelezett Sony rajongó, és ennek támogatására része a közösségnek, örül-e annak, hogy mondjuk a Call of Duty miatt az Xbox őt is az Xbox közösségének tekinti? Vajon a platformra megjelenő játékok száma és a játékok futtatása határozza meg, hogy ki melyik közösség része? Vagy mindenki maga dönti el, hogy melyik közösséghez akar tartozni, és milyen indok alapján? A dolog kétségtelenül sok kérdést felvet, szóval az Xbox főnökének logikája erősen megkérdőjelezhető.

Egy ideális világban persze ez a kérdés fel sem kéne merüljön, mert mindannyian egy nagy játékközösség részei vagyunk, platformtól és játékoktól függetlenül. Ám amikor a Microsoft komoly üzleti céllal vásárol fel olyan kiadót, mint az Activision-Blizzard, hogy piaci előnyre tegyen szert, akkor nehéz megakadályozni a közösség megoszlását. Ettől függetlenül Phil Spencer azt mondja, mindannyian egy nagy játékközösséghez tartozunk: az Xbox közösséghez.

Ezt láttad már?

Rossz Call of Duty játékot pontoztak le a nem okos MW3 játékosok

×