Gaming

BlizzCon bejelentés: ilyen az első Diablo IV kiegészítő, előzetessel

2023.11.04. – A BlizzCon pénteki megnyitóján egy előzetes kíséretében jelentették be, hogy érkezik a Diablo IV első kiegészítője. A Vessel of Hatred című bővítmény trailerében Mephisto vészjósló monológja hallható, és megvillantják a Szentélyét is, ami láthatóan egy esőerdő kellős közepén nőtt ki a földből. Ez egy maja birodalomra emlékeztető utalás, és a főgonosz nem kisebb kataklizmákat ígér a világnak, mint ami a valóságban létezett civilizációt is elsöpörhette.

Forrás: Blizzard Entertainment

„A Vessel of Hatred folytatja a Diablo IV-ben kezdődött komor történetet, és megismerheted benne a főgonosz Mephisto sorsát, illetve a Szentélyre vonatkozó démoni terveit” – árulta el a rendezvényen a Blizzard. „Ehhez a Diablo IV új, a helyiek által Nahantunak nevezett régiójába kell ellátogatnod. A kampány történetének folytatásával jönnek új játékmódok és új gonosztevők, akiket legyőzhetsz, valamint egy vadonatúj, a Diablo univerzumában eddig sosem látott kaszt is megjelenik.”

Eddig kell várni a Diablo IV kiegészítőre

A Blizzard konkrét premierdátumot még nem közölt, megjelenési ablakot viszont igen. A Diablo IV sztoriját folytató Vessel of Hatred 2024 vége felé jelenik meg, és a mostaninál több részletet csak jövő nyáron mutatnak belőle.

A Blizzardnak a kevésbé távoli jövőre nézve is vannak tervei a Diablo IV-gyel. A játék harmadik szezonja egy új típusú, heti kihívásokat tartogató dungeont vezet be, The Gauntlet néven. Ebben a felhasználók a többi játékos ellen versenyezhetnek a kaszt ranglistáján. A jövő héttől kezdve öt egyedi, osztályspecifikus gyűrű is megjelenik, amelyekkel a játékosok a Season of the Malignant erőit használhatják. December 5-én aztán újabb funkció érkezik. Ez lehetővé teszi a játékosok számára, hogy megnézzék, milyen affixek lehetségesek, mielőtt aranyat költenének a game-ben. Ugyanezen a napon kezdődik az Abattoir of Zir, egy újrajátszható hathetes end-game esemény. Ezzel azoknak a játékosoknak kedveznek, akik elérték a 100-as szintet, vagyis megölték Uber Durielt és megbirkóztak a Season of Blood összes többi kihívásával.

A franchise tele van kiváló ötletekkel:

Gábor János

Korábbi cikkek

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

9 perc telt el azóta...

Visszatért a Warzone egyik legjobb fegyvere – Ez a kiegészítő a titok

2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…

24 perc telt el azóta...

Ezt az ingyen játékot neked szánják, ha szereted az agyad is használni játék közben

Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…

45 perc telt el azóta...

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

3 óra telt el azóta...