Ha úgy alakul, hogy túl régi a tévéd, és valamiért nem működik a Netflix applikáció, akkor a hiba bizony a te készülékedben van.

2023.10.27. – Bármennyire is emeli meg a Netflix a szolgáltatás árát, még mindig a világ egyik legnépszerűbb streaming szolgáltatása. Ennek egyik oka talán az, hogy az applikáció rengeteg rendszert és készüléket támogat. Az én Philips tévémre például sem a Disney+, sem az HBO nem telepíthető, csak a Netflix. Sokak számára azonban ez az előny eltűnhet.

Először a What’s on Netflix számolt be arról, hogy egyes emberek bizonyos régebbi készülékeken üzenetet kaptak az alkalmazás elindításakor. „A Netflix október 16. után már nem lesz elérhető ezen az eszközön” – szólt az üzenet. Az ilyen és hasonló üzenetek már egy hónapja jelentkeztek egyes felhasználóknak, derül ki számtalan Reddit posztból is. Hogy egy gamereket is érintő eszközt érintsünk, a PlayStation Vitán sem indítható már el a Netflix.  A cég egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt arról, hogy miért szünteti meg egyes készülékek támogatását.

Nincs Netflix

Sajnos az a helyzet, hogy a hivatalos közlemény nélkül azt sem lehet tudni, hogy pontosan mely készülékeket érint a változás. Az eddigi tapasztalatok alapján leginkább régebbi tévéket érint, amelyek legalább 10 évvel ezelőtt vagy annál korábban jelentek meg. Tehát ha új tévéd van, akkor nincs miért aggódni. Ami a márkákat illeti, az alábbi készülékek esetében jelentették eddig a változást, de kifejezetten régi modellek esetében:

  • Sony TV-k
  • Samsung Blu-ray lejátszók
  • Panasonic TV-k
  • Samsung TV-k
  • PlayStation Vita
  • PlayStation TV
  • Toshiba Bluray lejátszók
  • Hitachi TV-k

Ha nagyon kíváncsi vagy arra, hogy a Netflix mely készülékeket támogatja, arról viszont van lista, amit itt érsz el. Persze nem kell egyből új tévét vennie azoknak, akiknek esetleg a jövőben elérhetetlen lesz az app. A legtöbb tévéokosító eszköz már nagyon olcsón beszerezhető, amivel simán elérhető lesz a szolgáltatás. Bár nem olyan kényelmes, mint a korábban, de mindenképpen olcsóbb, mint új tévét venni.

Ezt láttad már?

20.000 forint értékű zseniális játékot kap ingyen az összes Netflix-előfizető

×